Így változtatta meg Reese Witherspoon, azaz Doktor Szöszi Hollywoodot

Reese Witherspoont ismerheted színésznőként, de komoly producerként és üzletasszonyként is – egyszerűen nem kell mesélni, hogy ki ő hiszen mindenki tudja, hogy ki ő. Nem csak a képernyőn tehetséges, hanem minden másban is. De hogyan lett a 23 évesen az egyetemről kimaradó és anyává váló Reese-ből egy egész világ motivátora? Íme az életútja:

A kezdetek és a sikeres évek

Reese Witherspoon sikerét nagyjából 14 éves korában kezdődött, a Holdember című filmmel , amely megnyitotta az ajtót színészi karrierhez. Reese 29 éves korára számos kasszasikert tudhatott maga mögött, többek között 25 évesen játszott a Doktor Szösziben és folytatásaiban. A 29 éves kor meghatározó volt Reese számára, hiszen ekkor nyert Oscar-díjat a Johnny Cash életéről szóló film miatt.

A bukás

Karrierje legnagyobb sikere után életének egyik legnagyobb kihívást jelentő időszaka következett. Beadta a válópert Ryan Philippe (a 2000-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze – Kegyetlen játékok, Tudom mit tettél tavaly nyáron, 54) ellen és egyedül maradt két gyermekében. A hollywoodi mérce szerint egy 36 évesen egyedül maradó színésznő nem igazán mondható sikeresnek, de Reese ebből is felállt és mindent megtett, hogy újraindítsa a karrierjét és életét.

Reese kezébe veszi a dolgokat

Miért nem léteznek komplex és érdekes női karakterek a sorozatokban és a mozifilmekben? – kérdezte Reese és nagyon is igaza volt. Elhatározta, hogy nem akar egy férfi főszereplő mellett kellékként megjelenni, ezért létrehozta a saját produkciós cégét a Hello Sunshine-t és olyan bonyolult és igazi női karaktereket hozott létre, amiket ő is szívesen eljátszott volna. Egyfajta kis bosszú volt ez, mert színésznőként gyakran alakított olyan karaktert, akit nem akart.

Reese olyannyira jól csinálta a cégét, hogy számot sikert könyvelhetett el. A Holtodiglan és Vadon című film (utóbbiban ő játszotta a főszerepet), a Hatalmas kis hazugságok. A Vadonért még Oscar-díjra is jelölték, és ez hatalmas elismerés volt!

Folyamatosan bizonyítja, hogy megállíthatatlan

Manapság nincs kérdése senkinek, hogy tehetséges üzletasszonyként, színésznőként, vállalkozóként és producerként. Reese nem állt meg azzal, hogy producerré vált, Amerikában rengeteg helyre elutazik, hogy nőkkel beszélgessen, könyvklubot vezet, podcastekben beszél, Youtube- videókat készít és élő eseményeken vesz részt.

fotó: https://www.eastnews.ru/en/pictures/picture/id/73802732/i/86/t/127

Előkészítette a jövőt más nőknek

Witherspoon vállalkozói készségeivel óriási hatást gyakorol Hollywoodra, azáltal, hogy szerepet játszik a nőkről szóló domináns drámákban. A Times Up Now mozgalom alapító tagjai közé tartozik, aminek a célja az, hogy feltárja a férfi és női színészek közötti fizetéskülönbségeket.

Reese eszméje gondoskodik arról, hogy a jövőbeli nőknek ne kelljen olyan nehézségekkel szembesülniük, amik Hollywoodban rákényszerítenek egy fiatal, tehetséges színésznőt arra, hogy mindent megtegyen egy szerepért, vagy olyan dolgokat is bevállaljon, amiket nem érez magáéknak.

Doktor Szöszi tehát kitaposta az utat a nők előtt, nekünk már csak élni kell a lehetőségekkel! Köszi Reese!

Ezt láttad már?

No Comments