7 élethelyzet, amikor hazudni nem bűn

Kutatások szerint az ún. “fehér hazugságok” segítenek felépíteni a bizalmat. A témával foglalkozó tudósok úgy vélik, hogy az emberek inkább a jószándékú hazugságot szeretik hallani, mint az igazságot, még ha az érdekükben is szól. Ez azt jelenti, hogy amikor a másik érzéseit akarjuk védeni vagy más módon szolgálná az érdekünket, akkor megengedett a hazugság és nem kell miatta bűnösnek érezni magadat.

De nézzük, melyek azok a szituációk, amikor még elfogadható a hazugság:

1. Amikor beleragadtál egy bántalmazó kapcsolatba.

Egy ilyen kapcsolatnak semmi köze az intimitáshoz vagy a megértéshez, ezért ilyen esetben a saját biztonságod és a jól-léted a legfontosabb. Ha segítséget keresel, hogy ki tudj lépni egy abuzív kapcsolatból, nagyon óvatosnak és körültekintőnek kell lenned, nehogy további agressziót válts ki a másikból. Lehet, hogy ennek érdekében hazugságokhoz kell folyamodnod. Veszélyhelyzetben nem működik etika.

2. Amikor a partnered más emberekkel kapcsolatos érzéseidről kérdez.

Van úgy, hogy el akarjuk kerülni a válaszadást nehezebb kérdésekre a kapcsolat kedvéért. Képzeld el például azt az esetet, amikor a szerelmed azt kérdezi tőled, hogy “szerettél valaha jobban valakit?” vagy “Szerinted XY jobban néz ki, mint én?” Ha minden rendben van a kapcsolatotokban, akkor ilyen esetben jobb, ha a válaszod nem, függetlenül attól, hogy mi az igazság. Mert lehet, hogy volt olyan, akit hevesebben szerettél vagy néha mást is vonzónak találsz, de a kapcsolatotok és a partnered érzései fontosabbak az igazságnál.

3. Amikor szakítasz valakivel és nem akarod tetézni a fájdalmát.

Szakítani soha nem könnyű és meg kell találni a lehető legjobb módot arra, hogyan mond meg másiknak kíméletesen. Nincs arra szükség, hogy a beszélgetés egyfajta panaszáradat vagy vádaskodás legyen, mert az nagyon bántó lehet annak, akit korábban szerettél. Mondhatsz bármit, például, hogy “ez nem miattad van, hanem miattam” vagy hivatkozhatsz arra, hogy rossz az időzítés. Így a kegyes hazugásokkal megőrizheted a tiszteletet és békésen, bűntudat nélkül tudtok elválni egymástól.

4. Amikor véget akarsz vetni egy folyamatos harcnak.

Nagyon stresszes tud lenni, amikor partnereddel nem tudtok megegyezni vagy egyetérteni valamiben. Ilyen esetben mérlegelni a lehetőségeket és azt kell eldönteni, hogy mennyire fontos az, amely miatt veszekedtek. Ha békét szeretnél és javítani a kapcsolaton, akkor lehet, hogy egyszerűbb azt mondani, hogy “bocsánat” és úgy tenni, mintha elfogadnád a másik nézőpontját, még akkor is, ha a szíved mélyén máshogy érzel.

5. Amikor nem a megfelelő ajándékot kapod, vagy nem éppen finom az étel, amit a másik főz.

Bizonyos esetekben az ember inkább az udvariasságot választja az igazság helyett, hogy ne bántsa meg a másikat. A nagylelkűség és az apró hibák megbocsátása egy kapcsolatot csak jobbá tesznek. A partnered időt, energiát és pénzt fektetett mondjuk egy ajándékba, amely ugyan neked egyáltalán nem tetszik, de te mégse akarod tönkretenni az erőfeszítéseit.

6. Amikor nem akarsz elmenni egy randira, de nem tudsz semmi jó kifogást találni.

Éppen egy új kapcsolat kezdetén vagytok, de egyik nap valahogy nagyon rossz a hangulatod vagy az is lehet, hogy inkább a barátaiddal találkoznál. Nehéz ezt felvállalni, mert nem akarod a másik érzéseit a sárba tiporni. Teljesen oké ilyen esetben kitalálni egy hihető okot, mint például azt, hogy tovább bent kell maradnod a munkahelyeden. Mert van olyan – főleg egy kapcsolat hajnalán – amikor több időre vagy térre van szükségünk…és ezzel nincs semmi baj.

7. Amikor nem tetszik a szerelmed ruhája vagy frizurája.

Randizol valakivel, akinek a megjelenése és az öltözködési stílusa egyébként tetszik neked, de egyik nap, mégsem nyűgöz le, amit látsz. Persze megmondhatod neki az igazat, de azzal valószínűleg megbántanád és zavarba hoznád, vagy megtartod magadnak a véleményedet és elkönyveled apró malőrnek. A másik stílusát úgysem tudod irányítani, de lehetsz bölcs és elfogadó.

Olvasd el ezt is:

No Comments