Nem búcsúztál el, csak eltűntél az életemből

Nem búcsúztál el. Egyszerűen csak nem válaszoltál többé az üzeneteimre és a hívásaimra.

Amikor találkoztunk, úgy viselkedtél, mintha nem is ismernénk egymást. Mintha idegenek lennénk. Mintha nem bántottál volna meg, nem okoztál volna fájdalmat. Szinte láthatatlanná váltam a számodra.

Már nem próbállak elérni. Nem próbálok lezárást kérni tőled – vagy bármit… Megtettem, ám minden szavam süket fülekre talált.

Csak nézem a távolodó alakodat, és próbálom kizárni a szomorúságot.

A szívem mélyén fáj, hogy nem búcsúztunk el. Fáj, hogy egyszer csak vége lett – minden szó nélkül. Fáj, hogy úgy kezeljük egymást, mintha soha semmi nem történt volna köztünk. Nem tudom, mi a te indokod, de az enyém a következő: nem akarok áldozatnak tűnni.

Nem akarom, hogy bárki is lássa rajtam, összetörtél. Hogy úgy dobtál el, mint egy teniszlabdát. Hogy a játékot nélkülem folytatod tovább, és még arra sem méltattál, hogy kimondd: vége van.

Mindegy. Már nem számít. Nem érdekelnek sem az indokaid, sem a magyarázatod, bár sosem próbáltad megértetni velem! Sosem jöttél oda megkérdezni, hogy vagyok. Mert nem volt fontos. Nem voltam fontos.

Nyugi, megértettem…!

Nem foglak többé zavarni! Menj csak, és ne nézz vissza! Én sem teszem!

De azt sosem fogom elfelejteni, hogy egyetlen szó nélkül távoztál. Mert neked így volt könnyebb. Fáj, de idővel jobb lesz. Idővel begyógyulnak a sebek, amiket okoztál, elillan a harag és a szomorúság, mert tudom, hogy így a legjobb. Nekem! Ugyanis nem akarom, hogy egy ilyen ember az életem része legyen.

Nem érdemled meg sem az időmet, sem a szerelmemet!

És tudd: nem törted össze a szívemet, mert sosem volt igazán a tiéd!

Olvasd el ezt is:

No Comments