Bárcsak azt mondhatnám, hogy a fájdalom nem fog sokáig tartani…

Bárcsak azt mondhatnám, hogy az életben csak egyetlen egyszer találkozol a sötétséggel. Hogy bárhová is mész, csak örömet találsz. Hogy a szenvedés nem tart olyan hosszú ideig, hogy üressé válj. De sajnos nem tudom ezt mondani.

A legjobbakat kívánom neked és a magányos szívednek, kedves. Tényleg! Szívből! De az igazság az, hogy az élet néha fáj. Időnként a saját magunkkal való kapcsolat is mérgezővé válik, mert elvesztjük azt, akik vagyunk.

Ez történik, amikor úgy érzed, valami nincs rendben. Mintha egy súlyos horgony húzna a tenger mélye felé. De ez nem marad így örökre. Bizakodó, reményteljes szíved kétségbeesetten kezdi keresni a fényt.

Túlélhetsz.

És túlléphetsz a nehézségeken.

Gondolj csak bele! Bármi történt is veled a múltban, itt vagy. Ma. Most. Felülkerekedtél a vesztes pillanatokon. Annak ellenére is, hogy olyan távolinak érezted a fényt.

Emlékszel? Hány olyan időszakod volt, amikor azt hitted, a tragédiáid örökre fogságba ejtettek? Hogy soha többé nem fogsz tudni megszabadulni a szenvedés fantomjaitól? Annyira eltévedtél, hogy úgy tűnt, soha többé nem találsz vissza önmagadhoz.

Mégis itt vagy.

Mégis élsz.

Túlélted. Akkor. És most is túl fogod. Honnan tudom ezt? Onnan, hogy az univerzum mindig fájdalmat és akadályokat hoz, ha azt akarja, hogy jobb emberré válj. Így próbál utat mutatni neked a sötétségen keresztül, hogy elérd a fényt.

Így válsz azzá az emberré, aki bármit képes túlélni.

Olvasd el ezt is:

No Comments