Húzódzkodók gazdag választékban (X)

Az erősítő eszközök között az egyik legnépszerűbb a húzódzkodó, ami nem véletlen, ugyanis sok izomcsoportot meg lehet mozgatni a használatával. Mivel az egész testsúlyt meg kell tartania, ezért nagyon fontos, hogy olyat válasszon, amelyiket biztonságosan lehet rögzíteni.

A kialakítását tekintve meglehetősen széles választékból lehet szemezgetni. Az Electronic-Star webáruházban például olyan speciális változatait is megtalálhatja, mint amilyen a boxzsákkal felszerelt húzódzkodó.

Milyen izmokat tud megdolgoztatni vele?

A húzódzkodás a testépítők egyik kedvenc erősítő gyakorlata, természetesen nem véletlenül. Nemcsak egy izomcsoportot lehet megdolgoztatni vele, ugyanis a test felhúzásakor több izom munkájára is szükség van. Egyrészt erőteljesen dolgozik a hát, másrészt pedig a bicepsz is szépen erősödik, formálódik. Egészen konkrétan a széles hátizom, a lapocka körüli izmok, a csuklyás izom, a vállizom hátsó részei, illetve a bicepsz. A húzódzkodó eszköz tehát jó szolgálatot tesz, ha a hátát és a karját is izmosítani szeretné.

Hova és hogyan tudja felszerelni?

A húzódzkodó felszerelését nem szabad a véletlenre bízni, hiszen az eszköznek a teljes testsúlyt meg kell tudnia tartani. Ha nem a megfelelő helyen és/vagy módon kerül felhelyezésre, akkor balesetveszélyes helyzet is kialakulhat. Mivel többféle típus is létezik, így mindegyiket máshova lehet felszerelni. Vannak például olyanok, amiket az ajtókerethez lehet rögzíteni, de falra szerelhető változatok is léteznek.

Segítség a választáshoz

A vásárlás előtt fontos tisztában lenni azzal, hogy hol van hely a húzódzkodó használatára. Emellett érdemes sorra venni az egyéni igényeket is. Például, hogy legyen-e telefontartó az eszközön? Esetleg legyen-e mellé felszerelve egy boxzsák? A választék meglehetősen széles és mondhatni nincs olyan elvárás, aminek ne tudnának eleget tenni a húzódzkodó eszközök. Végül pedig természetesen az ár is egy fontos tényező. Ha időben vásárol, akkor az akciós ajánlatokra is lecsaphat.

Miért halogatná sokáig a döntését, amikor akár már napokon belül a birtokába kerülhet a ma megrendelt húzódzkodó? Akik már használják, mind azon a véleményen vannak, hogy érdemes volt beszerezni, és látványos eredményre lehet szert tenni a segítségével. Higgye el, nem fogja megbánni, ha úgy dönt Önnek is kell egy ilyen nagyszerű erősítő eszköz! Nagymértékben támogathatja vele az izomerősítést, de az állóképesség növelésében vagy a fogyásban is segítségére lehet. Nézzen körül a kínálatban és válassza ki azt, amelyik a leginkább hasznára válik!

(Képek forrása: elements.envato.com)

Támogatott tartalom

No Comments