Talán azt hiszed nem könnyű szeretni a nőt, aki régóta van egyedül…

Az a nő, aki túl régóta szingli, már megszokta, hogy egyedül van. Megszokta, hogy önmaga kell boldogulnia, másra nem igazán számíthat. Megszokta a magányt, a szoba csendjét és önmaga társaságát.

Lesz olyan nap, amikor elárasztja a telefonodat üzenetekkel, ám legközelebb alig akar válaszolni. Lesznek napok, amikor azt akarja, hogy a karjába kapd, máskor viszont elhúzódik tőled. Lesznek magasságok, de lesznek mélypontok is.

Rengeteg vegyes jelzést kapsz majd tőle, ne lepődj meg ezen. Sok gondolat és kétség van a fejében. Furcsa neki a helyzet, hiszen eddig ő volt a szingli lány, most pedig már van kire számítania.

Meg kell szoknia ezt a helyzetet, mert neki EZ az, ami furcsa.

Szeretne elköteleződni és megnyílni neked, de ez nem mindig lesz könnyű. Kitárni a szívét neki egyenlő a kiszolgáltatottsággal. Mert tudja, milyen érzés beleszeretni valakibe, aki aztán kihasználja és elárulja.

Tudja, milyen érzés, ha összetörik a szívét, és hátrahagyják…

Átélte már. Nem is kevésszer.

Épp ezért volt olyan sokáig egyedül. De már nem akar. Szeretne bízni, nem pedig félelemből cselekedni. Viszont ez nem könnyű.

Falakat épített maga köré, és begubózott lelkének új otthonába. Most pedig ott áll egy férfi az ajtaja előtt, és be akar lépni ebbe a szent térbe. A nyugalom, a béke és a biztonság terébe, ami eddig csak az övé volt.

Ez félelmetes.

Úgy alakította az életét, hogy egyedül is képes legyen mindenre. Így sokkal kényelmesebb volt, mint újra csalódni. De aztán jöttél te, és felforgattad az életét. Hirtelen fontossá vált számára a szerelem, ám nem tud mit kezdeni vele.

Nem tudja, hogyan maradjon veled.

Hogyan legyen jó barátnő.

Időbe telik, hogy kitárja feléd a szívét, de ha megteszi, az lesz életed legcsodálatosabb pillanata. Imádni fogod minden másodpercet, amit vele tölthetsz. És amikor beenged a szívébe, beenged lelkének biztonságos kis kuckójába, kérlek, ne élj vissza ezzel.

Különben megsemmisíted.

Szóval tudom, hogy nem könnyű szeretni egy olyan nőt, aki túl sokáig volt egyedül, de megéri. Mert ha egyszer ledőlnek azok a falak, gyönyörű pillanatok várnak rátok.

Ez is érdekelhet:

No Comments