Köszönjük 2020, hogy megmutatod az emberek valódi arcát…

Ez az év sokkoló. Minden megváltozott, és még mindig próbáljuk kitalálni, hogyan kezeljük mindezt. Mindettől eltekintve ez az év azért pozitív változásokat is hozott az életünkbe. Van ugyanis lehetőségünk ismét rálátni a kapcsolatainkra.

2020 rengeteg igazságot tárt fel az emberekről. Sokan kénytelenek voltak szembenézni a problémáikkal, amik elől azelőtt el tudtak bújni a munkájuk, a barátaik vagy a hobbijuk mögé. Most azonban már nem bújócskázhattak tovább. Szembe kellett nézniük az igazsággal.

A válások száma rohamosan növekedett, a barátságoknak vége szakadt, az emberek elvesztették az állásukat. Mindez arra késztette őket, hogy a valódi érzéseik alapján cselekedjenek. A csontvázak kihullottak a szekrényekből, a szándékok kristálytisztává váltak, lehulltak az álarcok.

Az emberek más oldalukat mutatják, ha hirtelen minden a feje tetejére áll körülöttük. Olyan oldalukat, amit korábban nem láttál.

2020 sok ember számára a megvalósítások éve volt. Van, akiből a legrosszabbat hozta ki, ugyanakkor van, akiből a legjobbat. Voltak, akiket a távolság nem ellökött egymástól, hanem inkább közelebb hozott.

A járvány megmutatta, kiknek vagy igazán fontos.

Ez az év úgy működött és működik még ezután is, mint egy szűrő. Kiszűrte azokat az embereket, akik nem akarnak az életed részei lenni. Minket pedig arra késztetett, hogy értékeljük át a kapcsolatainkat.

Megmutatta, mi a különbség a valódi és a látszatszeretet között.

2020 nagy tanulságokat adott nekünk. A káosz ironikus módon hoz némi rendet az életbe. Amikor a dolgok szétesnek, az életünkben lévő embereknek két lehetőségük van: elvesznek a káoszban, vagy velünk együtt harcolnak.

Hálás vagyok az idén feltárt igazságokért és a veszteségekért is. Ha meglátod az emberek valódi arcát, soha többé nem feleded. De ez rendben van.

Ez az év azért alakult így, hogy megtanítson nekünk valamit. Mégpedig azt, hogy vegyünk jobban szemügyre mindent, ami bennünket körülvesz. Megmutatta, hogy a tettek tényleg mindig felülmúlják a szavakat.

Nézz körül most…

Lásd meg, ki maradt melletted, ki került közelebb hozzád a legnagyobb káosz idején is.

Ez is érdekelhet:

No Comments