Néha csak fekszünk a romokon…

Amikor egy kapcsolat tönkremegy és csak a romok maradnak nagyjából két út áll előttünk.

Felkelünk és takarítunk, vagy maradunk fekve a kupleráj közepén.

Talán most azt hiszed az első a helyes. Fel kell pattanni és ki kell takarítani.

Katonás rendbe szedni mindent, gyorsan, minél előbb, hiszen az élet rövid és miért is várnánk arra, hogy más csinálja meg helyettünk, nem igaz?

A pillanat elszáll, haladjunk, csináljuk, kezdjük újra, hajrá boldogság, hajrá gyógyulás.

Engedjük el a fájdalmat, lépjünk tovább, gyerünk már!

Vannak azok a percek, órák, amikor úgy érzed, hogy minél előbb újra neki akarsz vágni, és ez rendben is van.

Nincs baj a továbblépéssel, nincs baj az elengedéssel, de én mégis azt mondom, talán várj egy kicsit.

Feküdj még a földön egy picit, feküdj még a romokon, és ne mozdulj.

Nézd meg, hogy miért vagy a földön, és mik azok a dolgok, amelyek itt körül vesznek.

Talán azt hiszed, hogy csak szemét, és kidobni való régi kacat, pedig nem.

Ez is te vagy.

Ebből is van mit megmenteni.

Talán azt hiszed, hogy a düh, a csalódottság, a fájdalom semmire sem jó, de ez nem igaz.

Ezek segítenek továbblépni, ezek segítenek túlélni a hétköznapokat.

Ne akarj olyan gyorsan megszabadulni mindentől, mert lehet, hogy pont arról maradsz le, ami nagyon fontos: a gyógyulásról.

Az elengedés klassz dolog, ha tényleg eljött az ideje.

De amíg nem, addig csak egy közhely, egy gyors megoldás arra, hogy ne kelljen dolgozni a romokon.

Pedig kell.

Szedd fel és vidd magaddal ami fontos.

Vizsgáld meg, hogy hogyan kerültél a padlóra.

Mert most ott vagy, és nem véletlenül.

Ez is érdekelhet:

No Comments