Amikor az élet nehéz, akkor próbáld meg jobbá tenni ezzel az 5 dologgal

Az utóbbi időben sokszor érezhettük úgy, hogy az élet kihívást jelent a számunkra. Sebezhetőek vagyunk és küzdünk azért, hogy szembenézzünk a fájdalmunkkal, hogy elfogadjuk magunkat. Ez a cikk segít, hogy mindez könnyebben menjen.

Nem vagy egyedül azzal, ha úgy érzed, hogy az élet most nehéz. Itt a koronavírus, bizonytalan a jövőnk, sokat aggódunk a saját magunkat és a szeretteink egészségéért és még sorolhatnánk. De mindezek mellett dönts inkább úgy, hogy megfordítod a nézőpontodat és egy kicsit jobbá teszed az életedet. Mert ne feledd, mindannyian emberek vagyunk és a nap végén a legfontosabb, hogy megéljük az élet minden színét, az örömmel és a bánattal együtt.

Ne kerüld el az élet nehézségeit, hanem fordítsd meg a velük kapcsolatos nézőpontodat, hogy az a legjobban szolgáljon. Íme 5 dolog, ami segít mindebben:

Változtasd meg a látásmódodat

Bármit is élsz át az életben most, tudd meg, hogy van egy másik módja is arra, hogy meglásd ezt. Dönthetsz úgy, hogy szenvedsz, vagy dönthetsz úgy, hogy megtalálod ebben az egészben rejlő szépséget. Egyszerre nem lehet mindkettőt átélni, így javasoljuk, hogy inkább a szépséget lásd meg. Emlékeztesd magad arra, hogy minden reggel azt a szemüveget vedd fel, amitől szebbnek látod a világot. Ez a legnehezebb dolog, de az élet gyönyörű, és sok jó dolog vesz körül, csak elég céltudatosnak kell lenned ahhoz, hogy odafigyelj a jóra. Talán nem az első nap, de hamarosan menni fog.

Ne feledd, hogy minden ideiglenes

Nem számít, hogy mit élsz át éppen, az idő és az élet mindig átmeneti. Ami ma fontos, egy hónap múlva nem biztos, hogy az lesz. Amin aggódunk és stresszelünk ebben a pillanatban azt valószínűleg el is felejtjük holnapra. Fontos emlékeztetnünk magunkat erre a tényre, főleg ha elakadtunk a jelenlegi életünkben. Ahelyett, hogy egy állandó ciklust tartanánk fenn inkább rájöhetünk, hogy az idő és az élet is elmúlik egyszer. Semmi sem állandó, és ha úgy döntünk, hogy minden ideiglenes (beleértve az életünket), akkor egy kicsit jobban érezhetjük magunkat.

Beszélj a neked fontos embereknek az érzéseidről

Támaszkodj valakire, akit a legjobban szeretsz. Akkor is, ha makacs vagy és hajlamos vagy egyedül kezelni a dolgokat. Most inkább barátkozz meg azzal, hogy egyedül nehéz ez a helyzet. Nehéz kiszolgáltatottnak lenni, és gyengeséget mutatni annak, akit szeretsz. De ha elég bátor vagy ehhez, akkor nem csak arra lesz lehetőséged, hogy levedd a válladról a terhet, hanem mélyebb és teljesebb kapcsolatot alakíthatsz ki ezzel az illetővel. Ne félj megmutatni az érzelmeidet, hogy mit érzel valójában. Mindannyian nehézségeket élünk meg, nincs mit szégyellni ezen.

Menekülj a szenvedélyedbe!

Szeretsz írni? Miért nem kezdesz újra el novellákat, cikkeket vagy éppen blogposztokat írni? Életed regényének megírásába is belekezdhetsz! Amikor megéled azt, amit szenvedéllyel csinálsz, mindig biztonságos helynek érzed a világot, szabaddá válhatsz, miközben nem aggódsz és stresszelsz. Nincs is jobb idő annál most, mint hogy időt szentelj a kikapcsolódásnak. Az élet egyik legtermékenyebb időszaka sokaknál akkor következik be, amikor fájdalmas életszakaszt élnek meg. A szenvedély, a hobbi, a tevékenykedés segít, hogy levezessük a gondolatainkat, és túl tudjunk lendülni a fájdalmunkon.

Engedd meg magadnak az érzelmeidet!

Az életben oly gyakran elrejtőzünk a fájdalmaink és az érzelmeink elől. Bepalackozzuk őket, és magunkba rejtük, de bárhová is megyünk akkor velünk együtt ott vannak ezek is. Bár fájdalmas, de nagyon fontos, hogy engedjük meg magunknak érezni a fájdalmat, hogy teljes szívvel haladhassunk előre. Bármennyire is nehéz dolgokon mész keresztül, fontos, hogy az érzelmeidet ne rejtsd el, és ne érezd magad kényelmetlenül azért se, mert kimutatod őket. Fogadd el a jelen pillanatot, használd fel az életedben zajló eseményeket arra, hogy jobbá tedd magadat!

Ezt olvastad már?



No Comments