Idén karácsonykor ideje meglátni, milyen gazdagok is vagyunk

Az utcák karácsonyi fényárban úsznak, az emberek nagylelkűbbnek tűnnek, a remény újra felüti a fejét az ünnepi időszakban. A szívünk megtelik melegséggel és kedvességgel, mintha nem is lennénk annyira különbözőek, mint amilyennek néha érezzük magunkat.

Karácsonykor egy kicsit minden más. Bármennyire is közhelyes ez, a béke a földön jár, a gyerekek erősebben hisznek a varázslatban, és még a felnőttek szívébe is hála költözik. Fényeket fűzünk a házunkra, a karácsonyfára, hogy ellensúlyozzuk a sötétséget, ünnepi zenét kapcsolunk, hogy átjárja szívünket a hála.

Otthonunkban isteni illatok szállnak, a mézeskalács gondolatától összefut a nyál a szánkban. Nem beszélve a karácsonyi filmekről, amelyeket bár láttunk már ezerszer, valahogy mégis úgy várjuk őket, mintha először nézhetnénk meg.

Ez a karácsony.

Az év ezen időszakában adott ajándékoknak sokkal nagyobb jelentőségük van – hiszen szívből készültek, gondossággal választottuk ki őket. Megjártuk a magaslatokat, voltunk a mélységekben is ebben az évben, ám most lehetőségünk van megmutatni a számunkra legkedvesebb embereknek, mennyire szeretjük őket.

A gyerekek kézműves ajándékokat készítenek a szüleiknek, a barátnők fülbevalókat, nyakláncokat, fényképes ajándékokat vásárolnak a másiknak, a párok szerelmes meglepetésekkel ajándékozzák meg egymást.

Azok számára, akik együtt tölthetik a szeretteikkel az ünnepeket, ez az időszak még boldogabb. Igen, talán rettegünk a családunk jövővel kapcsolatos kérdéseitől, mégis ők az életünk legfontosabb részei. És bizony eljöhet az a nap, amikor senki sem marad, aki bosszantó kérdéseket tegyen fel karácsonykor.

Ideje hát meglátni, milyen gazdagok is vagyunk. Ez az év – többek között – erre próbált tanítani minket. Mutassuk meg, hogy levontuk a tanulságot. Nézzünk körül, és lássuk meg, milyen sok jó dolog van az életünkben. Olyan dolgok, amiket talán természetesnek gondolunk.

A karácsony szépsége, hogy minden évben van, és minden évben egy kicsit belesimulhatunk az ünnepi hangulatba. Tudom, nem csak ezen a néhány napon kellene hálásnak lenni, szeretettel fordulni a családhoz, de sokaknak nem adatik meg, hogy annyi időt töltsenek egymással, amennyit szeretnének.

Élvezzük hát ki az idei karácsonyt. Legyünk együtt, örüljünk együtt, legyünk hálásak és tárjuk ki a szívünket egy még szebb jövő felé.

Olvasd el ezt is:

No Comments