Az igazság az, hogy soha nem szeretett téged…

„Szeretlek.” Amikor ez a szó elhagyta a száját, olyan volt, mintha a szíved megszűnne dobogni, nem igaz? Volt ebben az egészben valami varázslatos. Mintha egy tündérmesébe csöppentél volna. Csakhogy ezúttal elmaradt a boldog befejezés.

Ez az egy szó valójában soha nem jelentett számára semmit. Mégis hagyta, hogy könnyedén lecsússzon a nyelvéről. Te ettől a mennyekben érezted magadat, ám a valóság végül a pokolba taszított.

Idővel rájöttél, hogy ez az egy szó mindössze egy bűbáj része volt. Észre sem vetted, milyen érzelemmentesen viszonyul hozzád. Mindig csak azt hallottad meg, amit hallani akartál. Ez persze természetes, hiszen te szerelmes voltál.

Tényleg. Igazán.

Ő azonban sosem szeretett, mindössze melegségre vágyott. Valakire, aki ott van mellette. Aki fényt hoz hideg, boldogtalan lelkébe. Érezni akarta, hogy levehet valakit a polcról, amikor szüksége van rá, ám az érzelmeket sosem gondolta komolyan.

Sokáig ragaszkodtatok egymáshoz. Te szerelemből, ő szükségből. Nem akart egyedül lenni, ám kapcsolatot sem. Azt hitted, az éjjeli látogatások romantikus gesztusok, pedig valójában a szükség szülte őket. Azt hitted, amikor felőled érdeklődik, a szerelem beszél belőle, pedig igazából a saját üres lelke kétségbeesett kiáltása volt mindez.

Számára csak egy test voltál. A melegség forrása egy hideg éjjelen. Egy puha lepel, aki képes elfedni a csalódást és a szomorúságot. Ezt akarta. Csupán egy sebtapaszt. A szeretet és a meghittség sosem volt terítéken.

Most már tudod.

És ez fáj. Egyszerűen nem tudod elképzelni, hogy valaha is megbocsátasz neki. Egy valami azonban biztos: soha többé nem dőlsz be a hazug szavaknak.

Olvasd el ezt is:

No Comments