Mit jelent, amikor alvás közben zuhanásra ébredsz fel? Eláruljuk!

Ha az éjszaka közepén hirtelen felébredsz, és szinte kiugrasz az ágyból, mert úgy érezted, hogy zuhansz akkor nyugi, nem vagy ezzel egyedül. Ez a dolog gyakran megesik az emberekkel, de a tudósoknak van rá magyarázata.

Hipnikus rángások és a zuhanás érzése

Amikor a tudatunk megnyugszik, és elalszunk, akkor az agyunk teljesen másképpen kezd el dolgozni bennünk, mint amikor ébren vagyünk. Az ébrenlétből az alvásba való átmenet során úgynevezet hipnikus rángatózás léphet fel. Ez a hirtelen mozgás hasonlít arra az érzésre, amit akkor tapasztalunk, amikor elvétünk egy lépőcsfokot és hirtelen zuhanni kezdünk lefelé.

Ez a furcsa mozgás egy myoclonicus görcs, egy izom vagy izomcsoport hirtelen és akaratlan megrándulásának eredménye, amely önmagában vagy egymás után is többször előfordulhat. A csuklás is ilyen görcs egyébként.

Ezek a hipnikus rándulások általában egyetlen összehúzódásból állnak, és összefüggésben vannak a zuhanó érzéssel, az álom kezdetével, amik akkor jönnek, amikor éppen elalszunk.

Mi okozza ezt az érzést?

Hipnikus rángások általában akkor fordulnak elő, amikor az ember alszik. Gyakori, hogy ezek a rángások zavart okoznak, és amikor elkezdődik az alvási fázis, akkor nem tudjuk, hogy álmodunk, vagy még éppen ébren vagyunk. Bár az okuk nem világos, de a tudósok úgy vélik, hogy ezen okokból alakulhatnak ki.

  • Fizikai aktivitás : A lefekvés előtt végzett túl sok testmozgás túlstimulálhatja a testet, és ez megnehezítheti a korai elalvást.
  • Szorongás és stressz : A sok aggodalom éa szükségesnél hosszabb ideig tartó agyi aktivitás figyelmeztető jeleket küldhet a testünknek, ettől vannak a rángások.
  • Koffein és más stimulánsok : Ezek és más stimulánsok befolyásolják a test természetes alvási és mély alvási képességét.
  • Alvásmegvonás : Egyéb alvási rendellenességek és rossz alvási szokások is kapcsolódhatnak ezekhez a görcsökhöz.

A Colorado Egyetem kutatása szerint  ezek a rándulások okozója az archaikus reflex lehet, amely akkor fordul elő, amikor az izmok alvás közbeni természetes ellazulását az agy tévesen annak a kockázatnak értelmezi, hogy leesünk a fáról. Régen ugyanis az őseink gyakran aludtak fákon a vadállatok miatt, így ez azóta is agyunkban él.

Mikor kell felkeresni az orvost?

Jó hír, hogy ezek a rángások, zuhanások nem súlyos rendellenességet jelentenek, és nem is okoz komplikációkat az életünkben. A kutatások szerint az emberek 60-70%-ánál jelen van ez az érzés, kortól és nemtől függetlenül.

Normális esetben a hipnikus rángások esetében nem szükséges orvoshoz fordulni. Akkor ajánlott azonban, ha ezek az epizódok olyan gyakoriak, hogy befolyásolják az elalvási képességet. Ezen esetben a szakemberek megpróbálják kizárni a neurológiai vagy alvási rendelellenességeket, amiket kezelni lehet.

Te érezted már ezeket a rángásokat, és a zuhanást mielőtt elaudtál volna?

Ezt olvastad már?

No Comments