9 dolog, amit az erős nők nem üldöznek

Az erős nők nem így születtek. Őket az életük során átélt összes küzdelem tette ilyen erőssé. Viszont ők jól tudják, hogy a következő dolgok után nem szabad szaladni, ugyanis ezt az energiát inkább önmagukra fordítják és így többet elérhetnek az életben.

#1 A férfiak

Amikor egy nő rájön, hogy mennyire erős, és mennyi önbizalmat és hitet teremtett magának, akkor tudja, hogy a megfelelő férfi is belép majd az életébe, és a dolgok természetesen fognak történni. Ő nem fog üldözni egy olyan férfit, aki bizonytalan benne. Egy erős nő őszinte, és őszinte lesz a férfival is, ha szándékai vannak vele. Nem üldözi a férfit, hanem hagyja, hogy a dolgok a természetes módjukon haladjanak, ahelyett, hogy erőltetné a dolgokat. Ő tudja, hogy megérdemli, hogy olyan ember legyen mellette az életben, aki valódi erőfeszítéseket tett érte, és valóban törődik vele. Nem éri be kevesebbel, és ez jól is van így!

#2 A szerelem és a szeretet

A valódi, szívből jövő szeretetet nem lehet üldözni. Amikor az erős nők rájönnek, hogy milyen erősek, megtanulják mennyire fontos, hogy először önmagukat szeressék minden részletükkel együtt. Ezek a nők nem fogják üldözni a szerelmet, ők szeretik azokat, akik őket szeretik, de nem fognak futni a szerelem után, mert elég szeretetük van önmagukra és sosem lesznek kétségbeesettek akkor sem, ha egyedül vannak éppen.

#3 Az emberek

Az erős nők abbahagyják az emberek üldözését. Ez vonatkozik a családra, a barátokra, a munkatársakra és mások emberekre is életükben. Az erős nők lehetővé teszik a megfelelő emberek számára, hogy belépjenek az életükbe és ott is maradjanak a saját feltételeikkel – nem azért, mert üldözőbe vették őket, hanem azért, mert ők azt szeretnék.

#4 Más emberek jóváhagyása

Más emberek jóváhagyásának üldözése sok idő, ráadásul erőfeszítés pazarlás is. Tudják ezt az erős nők is, ezért csak a saját maguk általi döntésekkel törődnek. Ők minden hibájukkal elfogadják magukat, így nem érdekli őket, hogy mások ezt jónak, vagy éppen rossznak tartják. Tudják az igazságot magukról, és ami még fontosabb: tudják, hogy mások jóváhagyása nem határozza meg őket és a döntéseiket.

#5 A pénz

Az erős nők abbahagyják a pénz üldözését. Inkább a belső énjükre koncentrálnak, mert a pénz nem szükséges ahhoz, hogy megváltoztassák a maguk iránti érzéseiket. Az erős nők befektetnek magukba, erre nem sajnálják a pénzt. Minden a saját önbizalmukon múlik, a varázslat és az újabb munkák és karrier sikerek pedig csak akkor jönnek, ha ők befektetnek magukba, mert így messzebbre érhetnek.

#6 A boldogság

Az erős nők abbahagyják a világ boldogság-definíciójának üldözését, és felismerik, hogy a boldogság megtapasztalására vonatkozó döntés mindig csak rajuk áll. A boldogság mások szerint olyan dolog, ami kihívást jelent, ami értelmet ad, ami szép és ami érdemes. Az erős nők tudják, hogy a boldogság az az irány, amelyet ők maguk választanak és aszerint élik az életüket.

#7 A siker

Az erős nők nem üldözik a sikert, hanem az életük minden egyes napjának javításával bevonzzák azt az életükbe. Nem üldözik a szivárványt, nem keresik a boldogság madarát, hanem helyette kemény dolgoznak, és hagyják, hogy a siker belépjen az életükbe.

#8 A tökéletes test

Mindenki a tökéletes testet keresi, hiszen ezt látja a közösségi oldalakon, a tévében, a plakátokon, a magazinokban. Ez azonban rengeteg negatív gondolatot szül. Az erős nők rájöttek arra, hogy milyen erősek, és ezzel párhuzamosan megtanulták szeretni magukat, és nem arról szól az életük, hogy jól nézzenek ki egy szűk farmerban. Az erős nők nem üldözik a szépség mítoszát, és abbahagyják a tökéletes test megszerzéséhez vezető próbálkozásokat is. Az erős nők felismerik, hogy a testük iránti mély tisztelet a leghatékonyabb módja annak, hogy tisztába kerüljenek a saját erejükkel. Az erős nők imádják a saját testüket, mert ez az otthonuk és ez viszi őket előrébb az életben.

#9 A tökéletes élet

A modern társadalom megszállottja a tökéletességnek, és arra törekszik, hogy üldözze azt. Mindig a tökéletes házra, autóra családra vágyunk, de az ilyen élet nem létezik, Az erős nők tudják ezt, és nem is üldözik ezeket a dolgokat. Abbahagyják, hogy megfeleljenek a társadalom tökéletes elvárásainak, nem hajszolják a tökéletes életet, egyszerűen csak úgy élnek, hogy megtanulják közben értékelni mindazt, amit megad nekik az élet.

Ezt olvastad már?


No Comments