Annyira igyekeztem nem gondolni rád…

A fenébe is! Annyira igyekeztem nem gondolni rád. Próbáltam elfoglalni magam, hogy gátat szabjak a gondolataimnak. Belevetettem magam a munkába, hogy ne legyél jelen állandóan a fejemben, de minden hiába.

Elintéztem, hogy mindig legyen körülöttem valaki. Bíztam benne, hogy ha társaságban vagyok, akkor nem jelensz meg bennem.

Megtettem mindent.

Tényleg MINDENT!

Elolvastam egy csomó cikket arról, hogyan lehet valakit hatékonyan kiűzni a gondolataink közül. Végigmentem a lépéseken, tettem azért, hogy száműzzelek, és mégis…

…mégis itt vagy.

Még a közösségi média fiókjaimat is deaktiváltam, hogy véletlenül se kattintsak a nevedre és nézegessem a képeidet.

Töröltem minden egyes üzenetet, minden fényképet. Eltávolítottalak az életemből, hogy ne emlékezzek rád.

Próbáltam kitölteni az űrt, amit hagytál. Próbáltam megtalálni a módját annak, hogy ne érezzem ezt az ürességet…

De mi van, ha mégis éreznem kell?

Talán a megszállott akarás az iránt, hogy túl legyek rajtad, megakadályozott benne. Hiszen minden erőlködésem ellenére is rád gondolok.

Lehet, hogy abba kellene hagynom.

Nem akarom tovább erőszakkal kitépni az emlékedet. Rájöttem, hogy nincs olyan kapszula, ami elfeledteti velem az elmúlt időszakot. Képtelenség felgyorsítani a folyamatot.

Tudom…

…előbb is megláthattam volna ezt, de nem ment. Meg kellett tapasztalnom a mögöttem álló időszakot ahhoz, hogy tisztán lássak.

Nem tudom erőltetni, hogy túl legyek rajtad.

Megtörténik majd, ha készen állok rá.

Ez is érdekelhet:

No Comments