Képesek vagyunk átalakítani a fájdalmat belső erővé

Ha elveszítünk egy hozzánk közel álló embert, bármit mondhatnak nekünk. A fájdalom nem szűnik meg. Azt hisszük, semmi sem törölheti el azt a szomorúságot, ami beköltözött a szívünkbe. Pedig egy ember képes rá: mi magunk.

Mindannyian éltünk már át súlyos fájdalmat. Egy szeretett ember elvesztése. Egy barát elvesztése. Egy olyan ember elvesztése, aki fontos szerepet töltött be az életünkben. Talán még egy háziállat elvesztése is ide sorolható.

Vagy vegyük a munkahelyünk elvesztését. Egy szerelmi csalódást. Egy árulást. Egy fájdalmas veszekedést.

És a lista bővíthető.

Ezekben a pillanatokban semmi sem töltheti be az ürességet. Mondjon bárki bármit. Képtelenség enyhíteni a fájdalmat.

Nincsenek szavak.

Kár értük…

Ott lehet mellettünk az is, akit a legjobban szeretünk, a fájdalom akkor sem múlik. Mindegy kivel, mikor és hol vagyunk. Mindössze két dolog tudja tényleg enyhíteni a szenvedést: az idő és az elszántság a továbblépésre.

Vagyis: mi magunk és a kitartásunk.

Való igaz, hogy a sötétség nem múlik el egyik napról a másikra. De elmúlik. Egyszer elmúlik. És a másik oldalon ott van a fény. Ahogy a halálban is ott rejlik az élet és az újjászületés lehetősége.

Itt az alkalom, hogy értékeljük mindezt.

Az életet. A lehetőségeinket. A körülöttünk lévő világot. A családot. Itt az alkalom, hogy felidézzük a szép emlékeket és töltekezzünk belőlük.

Igen, már idővel a seb begyógyul, a heg megmarad. Ugyanakkor ez nemcsak a fájdalomra emlékeztet, hanem arra az erőre is, amelyet ebben a helyzetben tanúsítottunk. Mert bármilyen nehéz is meglátni, minden nehézség után erősebbek lettünk.

Jobban észrevesszük a mosolyokat, többet nevetünk, megéljük a jelent, boldogok vagyunk a pillanatban és keményebben küzdünk az álmainkért.

Képesek vagyunk átalakítani a fájdalmat belső erővé.

Bármikor…

Ez is érdekelhet:

No Comments