Talán azért nincs kapcsolatod, mert a szíved mélyén félsz…

A szerelemmel együtt jár a sebezhetőség is. Kinyitod a szíved a másik ember felé, ami félelmetes. Feltárulkozol, és azt mondod: ez vagyok én! A szerelem azt jelenti, hogy elég bátrak vagyunk felvállalni önmagunkat az álarcaink nélkül.

Ez azonban néha nagyon nehéz. Főleg megannyi csalódás után. Észre sem vesszük, hogy egyre erősebben kontrolláljuk önmagunkat. Önkéntelen védelmi reakció mindez.

Éreznünk kell, hogy mi irányítunk. Próbálunk hatással lenni még a reakcióinkra is, a szavainkról már nem is beszélve. Mindezt azért, hogy senki ne tudjon bántani, senki ne okozhasson csalódást.

A szívünk köré falakat emeltünk, nehogy valaki újra kést szúrjon belénk.

Közben szenvedünk. Akarjuk a kapcsolatot, de félünk is nyitni felé. Próbálkozunk, aztán visszahúzódunk a csigaházunkba. Azt mondjuk, milyen jól megvagyunk egyedül, de az álarc mögött ott csillognak a könnycseppek.

Kell a biztonság.

Masszív védelmi rendszert építettünk ki, és pontos forgatókönyveket írtunk magunknak. Csakhogy nem lehet így leélni egy életet. Nem irányíthatunk mindent. Így épp az élet pikantériája veszik el.

Igen, kinyílni a világ felé nehéz. Ugyanakkor nemcsak a fájdalmat tartjuk távol, hanem a boldogságot is. Ezzel csak önmagunkat szabotáljuk.

Hogyan működhetne így bármi is jól az életünkben?

A legjobb döntés, amit ilyenkor hozhatunk, az a belső munka. Senki sem tehet arról, hogy vesztesként kerültünk ki néhány csatából. A mi felelősségünk feldolgozni és elraktározni a tanulságot, majd folytatni tovább a játékot.

Eleinte talán nehéz lesz megnyílni. Sőt, olykor félelmetes és kiábrándító…

Viszont így lesz esélyünk a boldogságra.

Olvasd el ezt is:

No Comments