Mi a baj velem? 3 jó tipp, hogy kitaláld magad újra

Ha te is úgy érzed, hogy az elmúlt néhány hónapban akár a kultikus Fekete tükör című sorozat egyik epizódjában is szerepelhetnél, akkor tudd, hogy nem vagy egyedül.

Ez az elmúlt egy-két év a legtöbbünk számára olyan volt, mintha folyamatosan bemostak volna az arcunkba. Elképesztő nyomás alatt voltunk, amit a legtöbb ember még fel is nagyított magának és közben folyamatosan azt kérdezték maguktól, hogy: “Mi a baj velem?”

Miközben tombol a világjárvány és egyre jobban fokozódnak a nemzetek közötti politikai zűrzavarok, nem túl nehéz megérteni, hogy miért érezzük magunkat elveszettnek vagy úgy, mintha az életünk kicsúszott volna a helyéből. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a koronavírus járvány milyen nagy mértékben befolyásolta az emberek lelki egészségét, érzelmi stabilitását és az általános bizalmat.

Az életünk visszafordíthatatlanul megváltozott. De ez nem jelenti azt, hogy valami baj lenne velünk. Vagy valamit rosszul csináltunk volna. Csak annyit jelent, hogy keressük a lehetőséget és próbálunk egy új módot találni arra, hogy elnavigáljuk az életünket ezen a bizonytalan talajon. Úgyhogy íme három dolog, amit jó, ha az eszünkbe vésünk, mert sokat segíthetnek megtalálni magunkat ebben a a poszt-korona valóságban.

1.A veszteség érzés normális.

Elvesztetted az utadat. És míg ez teljesen nyomasztó és rettenetes érzés, nincs ebben semmi újszerű. Emberek milliói ezen a bolygón életük egy bizonyos pontján elveszítették már irányítást életük felett. Ez a veszteség érzés nem jelenti azt, hogy veled lenne a baj. Ha elismered, hogy nem érzed jól magad az segít felismerni, hogy nem világos:

  • mit legyen a következő lépés,
  • hogy egyáltalán jó úton jársz-e,
  • hogy ezen a pályán kell-e maradnod,
  • hogy a te döntésed volt-e, hogy most itt vagy életednek ebben a pillanatában,
  • és az sem, hogy szeretnéd-e folytatni vagy éppen nem folytatni.

Ha arra eszmélsz, hogy megkérdőjelezed magad életed legalapvetőbb dolgaiban, az már egy jó jel, hogy valami kialakulóban van, és tovább kell keresgélned a megfejtést. Ha megtetted magad felé ezt a kritikus beismerést, akkor még ne rohanj el fejvesztve válaszokat keresni. Hagyj magadnak egy kis időt a kérdésekkel. Persze ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Azonban az információk, amelyeknek a kérdések által a birtokába kerülsz értékesebbek, mint az arany. Meg kell értened, hogy ez a szándékos elmélkedés folyamata eltart egy darabig, és lehet, hogy néha kényelmetlen és nehéz lesz. De adj hálát magadnak, hogy keresztülmész ezen a folyamaton, főleg akkor, amikor feladnád, de mégsem teszed.

Maga a tény, hogy eltévedtél azt jelzi, hogy életednek egy fontos pillanatába érkeztél. Végtére is ezek a lépések, hogy újra megtaláld magad megadják a lehetőséget arra is, hogy több mindent megtanulj magadról.

2. Ne kapaszkodj, engedd el!

Az elveszettség érzés káosza igazán mámorító tud lenni. Nem könnyű megszabadulni tőle, de a folyamat egyszerű. Ne ragaszkodj a kényelmetlenséghez, a szomorúsághoz és a bizonytalansághoz. Engedd el. Ha újra magadra akarsz találni, el kell engedned azokat a dolgokat, amelyeket nem tudsz irányítani.

Elengedni a dolgokat, amelyeket nem tudunk irányítani az egyik legnehezebb dolog, amit egy ember megtapasztalhat. Mindenki másképp reagál ezekben a tudatos pillanatokban. Van, aki úgy érzi, hogy meg kell védenie magát a külső erőktől azáltal, hogy megpróbálnak annyira irányítani, amennyire csak tudnak. Mások leválnak a helyzetről és elfogadják, hogy csak a saját viselkedésüket tudják irányítani. Lehet, hogy tudják befolyásolni ezeket a külső erőket, de irányítani nem képesek.

Megadás nélkül nincs szabadság. Függetlenül attól, hogy miben hiszel – tényleg van valami baj veled, vagy nincs – abban talán egyetértünk, hogy ha átengedjük magunkat a nagyobb tervnek vagy csak úgy megyünk az áramlattal, az kissé könnyebbé teszi a terhelést.

Foto: Pexels.com

3. A pihenés szükségszerű.

Önmagad újra megtalálása kimerítő feladat. Ezért kell a pihenés is, hogy tisztán tudj gondolkodni, hogy szembe tudj nézni a felfedezett igazságokkal és gondoskodni tudj magadról ezen a hosszú úton. Amikor úgy érzed valami baj van veled a pihenés az egyik legjobb gyógymód, amit naponta megtehetsz magadért.

A pihenésre a leggyakrabban alvásként gondolunk. Amikor lepihenünk, akkor behunyjuk a szemünket és alszunk 6-8 órát. De ki mondta, hogy az alvás a pihenés egyetlen formája?

A pihenés lehet meditáció, relaxáció, séta a természetben, fekvés elalvás nélkül, zenehallgatás vagy csak a csend élvezete. De lehet masszázs, mainkűr, pedikűr, de akár kedvenc sorozatod nézése is. A pihenés lehetővé teszi, hogy kikapcsold az agyad és újra kapcsolatot teremts magadnak. Ez pedig lehetővé teszi, hogy időt szakíts arra, hogy reagálni tudj mindarra a sok információra, amit megtanultál magadról.

Az elveszettség érzés teljesen általános ebben a mostani világjárványos korban. De minél gyorsabban rájössz, hogy nincs semmi baj sem veled, sem ezzel az elveszettség érzéssel, annál gyorsabban tudod elkezdeni a tanulást önmagadról.

Ne ragaszkodj a múlthoz, mert az csak nehezebbé teszi a dolgokat. Engedd el, amit el kell, mert a kevesebb aggódás felszabadít és lehetővé teszi, hogy elindulj az úton, ahol hamarosan megtalálod önmagad.

Ez is érdekelhet:

No Comments