Ezért nem tudjuk elengedni a vad szerelmeket…

Vannak szerelmek, amiket sosem engedünk el teljesen. Még évek elmúltával is felidézzük, és édes keserűség lesz úrrá rajtunk.

Ők azok a férfiak, akik egyszerűen megőrjítenek…

Olyan dolgokat ígérnek nekünk, amikről a legvadabb álmaink szólnak. Van valami izgalmas, csábító és furcsa abban, ahogy ránk néznek. Tudjuk, hogy nem lenne szabad engednünk nekik, de képtelenek vagyunk ellenállni.

Pontosan tudjuk, hogy nem fog működni hosszú távon, de elgyengülnek a lábaink, amikor megszólal a telefon. Ők azok a férfiak, akik addig húzzák a mézesmadzagot, amíg hajnali kettőkor autóba pattanunk egy olyan éjszaka reményéért, amit sosem feledünk.

Egy részünk imádja ezeket a féktelen, vad kalandokat, ám egy másik viszont inkább vágyik a mély szerelemre, mint a szenvedélyes veszélyre. Nem igaz?

De talán szükségünk van ezekre a szerelmekre…

Szükségünk van rá, hogy feszegessük a határainkat, megéljük a legmerészebb álmainkat és hagyjuk magunkat a vadság felé terelni. Még akkor is, ha tudjuk, hogy ezek a pillanatok nem tartanak örökké.

Veszélyesek, és ettől olyan édesek. Átmenetiek, és ettől olyan csábítóak.

Ezek a szerelmek azok, amelyek kiszakítanak minket a komfortzónánkból. Olyanra vesznek rá, amit soha nem tennénk meg. Épp ezért képtelenség elfelejteni őket. Kihozták belőlünk azt az énünket, akiről nem is hittük, hogy létezik.

Adtak nekünk valamit, ami kirántott a hétköznapok szürkeségéből. Megismertettek egy rejtett részünkkel.

Valójában sokkal többet adtak nekünk, mint elsőre gondoltuk volna. Megtanítottak élni, kiszakadni, szárnyalni és emelkedni.

Megtanították, hogy az életnek nem kell szürkének és unalmasnak lennie.

Megtanítottak rá, hogyan hozzuk elő magunkból azt a nőt, aki fékezhetetlen, önfeledt, korlátok nélküli, képes tombolni és boldogan szórakozni.

Ezek a szerelmek megismertettek minket önmagunk rejtett részeivel.

No Comments