Innen tudhatod, hogy végleg elengedted

Akkor kezdődik, amikor valaki mással látod, és nem zavar. Nem fáj. Már nem akarsz hazamenni, és magzatpózban sírni. Megkönnyebbülést érzel. Megkönnyebbültél, hogy már nem része az életednek. Hogy már nem te sétálsz mellette a kezét fogva. Megkönnyebbültél, hogy elengedtél valakit, aki nem hozzád való. Sokkal tisztábban látod, hogy nem lett volna közös jövőtök, és a jelenetek sem volt már boldog. Minden a helyére kerül. Kezd értelme lenni a dolgoknak.

Elmész abba az étterembe, ahol mindig együtt vacsoráztatok, és már nem hiányzik. Visszatekintesz az emlékekre, amelyek még mindig mosolyt csalnak az arcodra. Annak idején boldognak érezted magadat vele, ám most még boldogabb és önfeledtebb vagy. Már nem kell amiatt aggódnod, mit gondol rólad. Pontosan tudod, hogy teljes és egész vagy anélkül is, hogy ő ezt éreztetné veled.

Hiába futsz össze vele, és érzed meg, hogy teljesen elidegenedtetek egymástól, nem zavar. A találkozás emlékeztet rá, ki voltál mellette. Vissza kellett fognod magad, az álmaidat, a fejlődésedet, hogy béke legyen. Mert ő nem értette mindezt. Nem értett téged. Nem lehettél mellette igazán önmagad. Azt az énedet látva már hálás is vagy azért, hogy így alakultak a dolgok. Hogy már nem kell meghúznod, visszafognod magadat miatta.

Rájössz, hogy illúzióban éltél mellette. Az együtt töltött pillanatok euforikus megélése elsöpörte a szorongó érzéseket, amelyeket a gúzsba kötöttség és a meg nem értettség okozott. Már pontosan látod, hogy a felszínen úsztál a mámorban, a szíved és a lelked mélyén nem voltál boldog.

Nem próbálod meg féltékennyé tenni. Nem érzed szükségét, hogy bármit is mondj neki, bármit is a fejéhez vágj. Semleges számodra. Nincsenek már érzések iránta.

A harag és a neheztelés is elmúlt. És hiába látod őt valaki mással, semmi nem mozdul meg benned. Az sem érdekel, hogy ő viszont egyedül lát téged. Nem fontos. Mert boldogabb vagy nélküle. Boldogabb vagy egyedül. Boldogabb, mint valaha. És csak ez számít.

No Comments