LOADING

Type to search

Ajánlom Ez+az Főoldal

Hét zseniális filmmel bizonyítjuk, hogy Tom Hardy korunk egyik legjobb színésze

Share

Modern filmklasszikusok következnek az istenien játszó Top Hardy-tól, avagy mindennapi Tom Hardy-nkat add meg nékünk ma…

01TH

„Az új Brando” – gyakorta már így szokás emlegetni Tom Hardy-t. S ha a vásznon is átütő, belőle áradó nyers erőt vesszük alapul, valóban szembeötlő a hasonlóság; például az időnként motyogós, artikulálatlan beszédstílus is közös bennük. Tom azonban sokkal több, mint egy Brando-utánérzés és ezt már eddig is számtalanszor bizonyította másfél évtizedes pályafutása során. Számos-számtalan maradandó alakítása közül mi most hetet emelünk ki, hogy minden napra jusson belőle egy kevés…

Eredet (2010)

INCEPTION

Christopher Nolan filmje volt talán az első alkalom, amikor az egész világnak szemet szúrt, hogy a csupán mellékszerepben feltűnő Hardy minden egyes jelenetében teljesen uralja a vásznat, miközben sikeresen tereli el figyelmünket a főszereplő Leonardo DiCaprióról. Ami nagyon nem kis teljesítmény. Így hát nem lehet véletlen, hogy Nolan következő filmjében Tom már az egyik húzónév volt.

Spíler (2008)

03TH RockNRolla

Guy Ritchie filmje egy, a rendezőre annyira jellemző akcióvígjátékok közül, amelyek a londoni alvilág mindennapjaiba engednek betekintést, ahol rendszerint kisstílű bűnözők és ledér asszonyaik a főszereplők, de rejtőzködő, meleg karakterek nem igazán szoktak megjelenni. Nos, Tom ebben is úttörőnek bizonyult, amikor elvállalta Csini Bob szerepét. A Gerard Butler vezette banda egyik tagja, aki titkolni kénytelen igazi énjét, miközben szerelmes a góréba, Tom korai alakításai közül az egyik legemlékezetesebb.

Bronson (2008)

04TH Bronson

Ugyanaz az év, mégis ég és föld a különbség Csini Bob és az egyik legrettegettebb angol bűnöző, Charles Bronson karaktere között. Az első példája annak, hogy Hardy miféle extrém fizikai átalakulásnak is képes alávetni magát egy-egy filmszerep kedvéért. Egy brutális vadállat, aki állítólag még az igazi Bronson tetszését is elnyerte játékával.

Locke (2013)

Film Review Locke

Ivan Locke ül a volán mögött, iszonyatosan siet valahova, miközben folyamatosan a telefonon lóg. Mi pedig másfél órán keresztül azt figyeljük, amint ebből az alaphelyzetből kiindulva a szemünk előtt hullik darabjaira egy ember magánélete, megy tönkre a karrierje, miközben életében talán először próbál meg helyesen cselekedni. A kamera elől pedig nincs hová bújnia. Ennyire intenzív, bátor és őszintén lenyűgöző játékra tényleg csak a legnagyobbak képesek, Tom pedig bebizonyítja, hogy korának egyik legjobb színésze.

Legenda (2015)

06TH Legend

Tom Hardynál már csak két Tom Hardy lehet jobb, így aztán nem csoda, hogy a Legenda című filmnek is listánkon a helye. A Kray ikrek története, akik London alvilágát igazgatták az ötvenes-hatvanas években, valódi jutalomjáték volt Tom számára, melyben egymaga játszhatta a testvérpár mindkét tagját.

A sötét lovag: Felemelkedés (2012)

08TH Bane

Nagy merészségre vall Christopher Nolan Batman-trilógiájának fináléjában elvállalni a főgonosz szerepét, de Tom egész pályafutása során kimondottan keresi a nehézségeket. A sötét lovag folytatásában Bane, az izomkolosszus bőrébe bújt, miközben egész végig egy maszkot visel, így aztán leginkább a szemével, a gesztusaival és a hangjával kénytelen játszani. Alakításáról mindent elmond, hogy Heath Ledger Jokere után az ő figurája maradt a legemlékezetesebb karakter a Nolan-féle Batman filmekből.

A visszatérő (2015)

07TH The Revenant

Ismét Leonardo DiCaprio partnereként a filmben, amely Tom számára az első Oscar-jelölést, míg DiCaprionak a régóta vágyott díjat hozta meg. Hardy elképesztő színészi zsenialitással nyúl a szerephez és minden másodperce hiteles: az érthetetlen pézsmakereskedő-angol akcentustól az akkori világ etikát nem ismerő aljanép-lelkületéig mindent tökéletesen hoz, részünkről nagyon megérdemelte volna ő is a szobrot ezért az alakításért.

Szóval Tom Hardy, akármit is játszol, imádjuk. Pont.

hardy

Tags:
Deákváry-Hák Vajk András

Igazi éjjeli bagoly, filmmániás, a díszdobozos kiadványok nagy rajongója. Végzettségét tekintve hasztalan bölcsész, aki napközben logisztikusnak álcázza magát. Kreatív energiáit az írásnak szenteli, miközben mindig mindenről megvan a véleménye. 100%-ig Pop Kid, akinek esze ágában sincsen felnőni.
Az alábbi címen léphetsz kapcsolatba vele: meamaxi@gmail.com.

  • 1

You Might also Like