LOADING

Type to search

Élem Főoldal

Vártam, hogy hívj – pedig csak egy éjszakára akartalak

Share
Elérkezett egy pont az életemben, amikor nem szenvedélyes szerelmet kerestem, és nem is lelki társat. Csak egy férfit, aki szépnek lát –, s ezt el is mondja -, nőként ér hozzám és a dolgunk végeztével távozik. Kábítás nélkül.

Egy „hasznos” barát kellett. Rögtön kizártam a bárban felszedek valakit és az interneten „összemeccselek” opciókat. Nem akartam egy vadidegent. Kellett valami kapocs, amibe kapaszkodhattam még akkor is, ha a meghívás kötöttségektől mentes éjszakára szólt.
Persze, sokat őrlődtem. Egy éjszakás kaland? Kizárt. Én nem vagyok olyan lány. Ráeszméltem, hogy ez az a fajta káros élvezet, amit mindenki elítél, de mégis mindenki a függője. Vagy csak a gondolatnak, hogy milyen lehetne… Vagy egy emléknek, milyen is volt, amikor…
Úgy éreztem, – túllépve egy-két komolyabb szerelmi csalódáson -, hogy ez lesz az utolsó építőeleme a felépülésemnek. Vadító nő leszek, még ha ehhez egy nagyon férfimódi eszközhöz kell is nyúlnom: szex érzelmek nélkül.
Hogy miért ez tűnt a legjobb megoldásnak?
Mert egyszerű. Egyéb adalékoktól mentes. Nem kell újra arra törekednem, hogy megfeleljek valakinek. Nem kell elvennem időt magamtól, a barátaimtól, a munkámtól. Lényegében nem igényelt akkora a energiabefektetést, mint egy lehetséges új kapcsolatnak akár csak a gondolata is.
Megterveztem, hogy mennyire lazán és flottul fog ez működni nálunk. Váltottunk pár kellemes telefonbeszélgetést, még több illetlen SMS-t munkaidőben. Régóta ismertük egymást, még ha nem is jól. De arra elég volt, hogy elhiggyem, ez való nekem. Hiszen nem felelek senkinek sem a tetteimért, kizárólag magamnak. Én pedig engedélyt adtam.
A várva várt estét természetesen hosszas készülődés előzte meg. Nem fixáltunk semmit, azt mondtad, munka után hívsz, ha időben végzel. Nem ígértél. Én pedig nem reménykedtem, csak sodródtam. Természetesen este hét órakkor már összeraktam a lehetséges másnapi öltözékem, a tisztálkodószereimet, és gondosan, indulásra készen az ajtóhoz raktam. Harci díszbe öltözve, frissen epillált lábakkal vártam, hogy hívj. Gondoltam, ha mégsem úgy alakul, inkább alszom egyedül szőrtelen lábakkal, mintsem utolsó pillanatban karcoljam meg magam ügyetlenül a borotvával.
Nem akartalak zaklatni a hívásaimmal, nehogy a „nyomulós nő” sztereotipikus szerepében találjam magam. Egyenes háttal, teljesen lazán ücsörögtem a széken néma csöndben, kínos pillantásokat vetve a faliórára, ami szemtelenül ketyegte a képembe, hogy újabb fél óra telt el. És te nem voltál sehol.
A legnagyobb szomorúságot nem az okozta, hogy várattál. Hanem az, hogy ez engem mennyire megérintett. Rosszul esett.
Mert vártam.
Megígértem magamnak, hogy nem szövök tarka képzeteket, nem lesznek tervek, amik majd balul sülhetnek el. A hívásod után epekedve eszméltem rá, hogy még egyáltalán nem vagyok jól… Hogy kifejezetten rosszul vagyok. Még nem állok készen. Semmire.
A rádöbbenést könnyzápor követte, ami hazavágta a kifogástalan sminkemet. A mélyre rejtett érzelmeim váratlan áradásként törtek ki belőlem, felszakítva a gátakat. Sajnáltam, hogy ennyire alábecsültem magam. Hogy be akartam érni kevesebbel. Hogy olyanra akartam pazarolni az időmet, aki iránt nem érzek.
Nem is voltam tudatában igazán, mire vágyom jobban: arra, hogy kibőghessem magam a saját ágyamban, vagy hogy eljátszhassam azt a spontán és elsőrangú spinét, aki valójában nem vagyok.
A fel nem tett kérdést te magad döntötted el.
„Ne haragudj, ma mégsem jó. Mikor érsz rá?”
A könnyem közt csak egy szót mormoltam a csikorgó fogaim közt dühösen: Anyád!
Tags:
Csepely Zsófia

Másodéves joghallgató, aki az írást még csak most becézgeti. A vasszigor jog és az ábrándos irodalom egyéjszakás kalandjából született meg. Kiolthatatlan tanulási vágy, örökös ismerkedés az élettel - így telnek az átlagos hétköznapok. Éppen átlépve a második X-et még hisz a tökéletes társban, vagy annak híján a tökéletesen megírt szerelmi történetekben.

  • 1