LOADING

Type to search

Élem Inspiráció

“Én ebbe bele fogok dögleni…” Női alkoholizmus itthon – az elhallgatott részletek

Share

„Csak az a különbség, hogy a cukorbetegeket szeretjük, az alkoholistákat meg nem!” Gyűlésen jártunk, betegeket kérdeztünk a gyógyulásról és a kudarcokról. Szöllősi Tímea riportja az itthoni helyzetről, mert mi nők is érintve vagyunk!

“Viktória vagyok, és alkoholista. Huszonkét évvel ezelőtt egy februári napon megfogadtam, hogy nem iszom több alkoholt és igenis túlélem azt az egy napot és boldog leszek azon az egy napon.”

Az Anonim Alkoholisták gyűlésén a résztvevők együtt megfogadják, hogy CSAK A MAI NAP-ra koncentrálnak, CSAK A MAI NAP megpróbálják jobban élni az életüket, CSAK A MAI NAP nem isznak alkoholt, CSAK A MAI NAP alkalmazkodnak ahhoz, ami van, tesznek valakivel valami jót és nem félnek semmitől.

Illusztráció

Viktória vagyok és alkoholista. Így mutatkoznak be az Anonim Alkoholisták. „Mert minden egyes nap tudatosítani kell magukban, hogy nem ihatnak egy korty alkoholt se. Ha kilencven évesen megiszom egy pohárral, újra visszaesek, erről nem feledkezhetek el soha.” – magyarázza Viktória.

Van, aki több mint húsz éve egy korty alkoholt nem ivott, de még a mai napig nagyon jól emlékszik rá, hogy milyen volt akkor. Emlékszik a mámoros pillanatokra, a borzalmas percekre, az alkohol jól ismert ízére, a kínzó vágyra, ami akkoriban minden percben emésztette. Emlékszik lánya elgyötört arcára és kétségbeesett pillantására.

Anya iszik.

Na nem úgy, mint apa, a fotelbe süppedve, sörtől böfögve. Anya a konyhában húzza meg az üveget, napra nap. Estére már piros a szeme, és kellemetlen a lehelete. Anya iszik, mert anyának nehéz volt a gyerekkora. Nevelőintézetben nőtt fel, onnan vakarta ki magát a többi purdé közül – ő így mondja.

Tudja, ez már mind a múlt és hálát ad minden egyes napért, amit alkohol nélkül él. Már tudja, hogy képes rá, hogy meg tudja állni, de ehhez rengeteg erőfeszítés és támogatás kellett. Az olyanoktól, mint ő, akik ugyanúgy betegek, mint ő. Mert az alkoholizmus egy betegség. Olyan alattomos, hogy sokáig még maga az érintett se veszi észre, nem tudatosul benne, sőt tagadja, de környezete számára is el kell telnie jócskán időnek, hogy egyáltalán gyanússá váljon. Pedig ekkorra már kialakul a függés.

Tudósok bebizonyították, hogy a nők különösen veszélyeztettek, szervezetük érzékenyebb az alkohol negatív hatásaira, májuk, szívük, veséjük is könnyebben károsodik, mert a női szervezet lassabban bontja le az alkoholt. Egy hormonális csapda a női test, ugyanis az alkohol lebontását még a menstruáció és a klimax is lassítja, viszont növelik az ital iránti vágyat.

Ráadásul tudományosan bizonyított tény, hogy vannak nők, akiknél egy génmutáció folytán módosult az örömérzetet okozó endorfin nevű hormon anyagcseréje, ezért ők sokkal inkább hajlamosak a függőségre, mint az e mutációval nem rendelkezők.

Egy kivételtől eltekintve, nagyjából ennyi a különbség a férfi és női alkoholista között. Pintér Diána addiktológiával foglalkozó pszichológus szerint sem válogat a betegség. „Ugyanaz a biológiai háttér, a betegség kialakulása, lefolyása, és ugyanazok a felépülés lépései is. És bár mind a férfiak, mind a nők egyfajta öngyógyszerelésre használják az alkoholt, a társadalmi megítélésben óriási az eltérés. Nedves kultúra vagyunk, elfogadott, sőt reklámozott, hogy fogyasszunk alkoholt, egészen addig, míg ez nem lép át egy mértéket, onnantól kezdve azonban már általános megvetés övezi a használót.

A nőknél ez hangsúlyosabban jelentkezik, mert társadalmunkban  a nemi szerepekhez kapcsolt vélekedések erőteljesen befolyásolják, hogy mit kapcsolunk a nőiséghez. Az anyaságot például igen, de az alkoholt egyáltalán nem.”

[message type=”success|error|info|notice”]Azt a nőt, akinek alkoholproblémája van, könnyebben elítéli, kiveti magából a társadalom és előbb hagyja ott a férje, mint fordított esetben. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a férfiak körében több az alkoholfüggő, de ennek sok oka lehet, például, hogy a nők nem mernek segítséget kérni olyan mértékben, vagy csak később, esetleg akkor, ha bejön egy külső nyomás. A férfiszerepbe ráadásul jobban belefér a feszültség olyan fajta levezetése, mint az alkoholfogyasztás, és annak a környezetre gyakorolt káros következményeit is tovább tolerálják, mint egy nőnek.[/message]

Viktória szerint sincs alapvető különbség női és férfi alkoholfüggő között: „Én azért nyúltam az alkoholhoz, mert olyan lelki alkattal születtem, hogy nem tudtam az életet, a sok problémát elviselni, és az alkohol egy nagyon jó támasz volt. Persze alkoholista családba születtem, már gyerekkorban megvolt a szeretethiány, önbizalomhiány, és a szégyenérzés. Sokáig próbáltam elkerülni, épp az anyám miatt, de aztán húszévesen, egyetemistaként belekósoltam abba, hogy az alkohol milyen jól esik. Felszabadulttá tett, és nem vettem észre, hogy belecsúsztam abba, hogy már ténylegesen a problémákra ittam. Azonban végig szent meggyőződésem volt, hogy én bármikor abba tudom hagyni, mert minden másban, így a tanulásban és a sportban is volt akaraterőm.”

Illusztráció

„Annak, hogy kiből lehet alkoholista, környezeti és genetikai faktorai is vannak. Az örökség, a hajlam mindig csak lehetőség, és a környezeti tényezők azok, amelyek kiválthatják.”– mondja a pszichológus. „És itt nem csak a szülő szerhasználati mintájáról van szó, hanem arról, hogy a gyerek mit tanul meg arról, hogy a szülő hogyan kezeli a nehéz érzéseket, problémákat és a krízishelyzeteket.

Ha nem alakult ki otthon annak a kultúrája, hogy biztonságban meg lehet osztani ezeket az érzéseket és együtt megbirkózni velük, a későbbiekben könnyen élhet meg az ember tehetetlenséget a feszültségeivel, indulataival szemben. Ilyenkor gyakran veszik el a tényleges érzésekkel való kapcsolat, részben mivel egyedül borzasztóan nehéz szembenézni velük – ilyenkor pedig épp ezt élik meg ezek az emberek, hogy teljesen magukra maradtak”. Ilyen esetben gyakran az alkohol tűnhet az egyedüli megoldásnak.

„Ha közös hátteret keresünk, nem elsősorban szeretethiányt emelném ki. Sokkal inkább arról van szó, hogy mennyire tanulja meg a gyerek a szüleitől, hogy az érzelmeit hogyan azonosítsa és azokkal mit kezdjen. – folytatja Diána – az a kérdés, hogy kicsi korban megtapasztalja-e az ember, hogy meg szabad élni az érzéseket, azokkal nem marad egyedül, megtörténik-e a támogatási és probléma megoldási modell átadása.” Fontos, hogy a szülők mennyire beszélgetnek otthon, illetve, ha probléma merül fel, akkor a feszültségek mennyire vannak elnyomva. Nem mindegy, hogy ilyenkor szülőként milyen példát mutatunk: feszültségünket, indulatunkat magunkba fojtjuk, vagy kifelé fordítjuk, vagy teret adunk a boldog és a nehéz érzések megosztásának is. Kell, hogy legyen kultúrája a családban a beszélgetésnek, a problémákat, a krízishelyzeteket meg kell tudni beszélni, nem maradhat senki egyedül a gondjával.

Az akkor már húsz éve intenzíven ivó Viktória számára először akkor érkezett el az idő, amikor a nagynénje belehalt az alkoholba. „Rájöttem, hogy nem tudom abbahagyni. Először egyedül próbáltam, de nem ment. Aztán segítséget kértem egy orvostól, aki bevallotta, hogy a konyak erősebb, mint ő. Négy évig kínlódtam, ezalatt a legjobb pszichológusok próbáltak segíteni.”

A pszichológus szerint a komoly alkoholfogyasztás elvonási tünetei olyan veszélyesek tudnak lenni, hogy otthon, egyedül nem szabad próbálkozni a leszokással. Kórházi körülmények között gyógyszerrel megtámogatva és állandó megfigyeléssel, biztonságban történik az elvonás. Manapság kezd elterjedni az a protokoll, hogy fokozatosan csökkentett gyógyszerrel és terápiás, illetve önsegítő csoportok látogatásával segítik az absztinencia elérésében és a folyamatosan fenntartott józan életmód kialakításában azt, aki elhatározta magát. Az absztinencia a nyugtatókkal, altatókkal szemben természetesen nem terjed ki a pszichiátriai gyógyszerekre, melyek szedésében való együttműködésben  az orvossal való bizalmi kapcsolat a legfontosabb, ezeket ugyanis fontos, hogy ténylegesen az orvosi előírás szerint szedje a kliens.

Több mint húsz év után Viktória már tudja, hogy olyan, mintha a szervezete allergiás lenne az alkoholra. Az első korty után elindul az a folyamat, hogy kell a következő és utána a következő. „Nem bírom abbahagyni. Tiszta kémia.” – magyarázza. Ahogy az első adag bekerül, utána már nincs megállás. „És ha az ember elveszti a kontrollt, csúnya dolgok történhetnek. – folytatja –  Amikor bekerültem egyszer az Erzsébet kórházba – apám vitetett be, mert már nem bírta nézni, amit műveltem – kaptam egy gyűlés listát az Anonim Alkoholistáktól. 1996-ban jöttem be a közösségbe először, de úgy, hogy tök részeg voltam. Addigra már tudtam, hogy alkoholista vagyok, és úgy voltam vele, hogy én ebbe bele fogok dögleni. Nem halni, nem pusztulni, hanem DÖGLENI! De gondoltam ezt az egyet még megpróbálom.

A legjobb motiváció persze az, ha az alkoholproblémával küzdő a saját elhatározásából, a saját lábán indul a segítségért, de ne becsüljük alá a külső motivációkat sem. Ellátásba kerülve ezeket is sok esetben sikerülhet belső elhatározásba, meggyőződésbe fordítani.  Komoly problémáról akkor beszélhetünk, ha az alkohol beszerzése, elfogyasztása vagy a józanodás az élet egyre több területével szemben kezd el elsőbbséget élvezni, rombolni kezdi a kapcsolatokat, a teljesítményt, leváltja a szabadidős tevékenységeket. A megelőzés persze mindig a legjobb megoldás, ne várjuk meg, amíg az alkohol válik az elsődleges problémamegoldási eszközzé. Itt kerül képbe a család, mint a rendszer legfontosabb szerepe.

„Ha kialakul egy tünet, mint az alkoholfogyasztás, akkor az tükrözi a család működését, van valami probléma, amelynek következtében az egyik személyen megjelenik egy tünet – világítja meg a lényeget a pszichológus –  Rengeteg féle interakció kialakul a használó és a többi családtag között, ami stabilizálja a rosszul működő rendszert. A problémával nem csak a szerhasználónak kell szembe néznie, hanem az egész családnak. Nehéz a felelősséget bárkire is rátenni, mert ez az egész családot érintő probléma, így segítő támogatásra is mindannyiuknak szüksége van ”

Alapvető ösztönünk, hogy meg akarjuk menteni a családtagunkat, nehéz beismerni, ha éppen azzal mentjük meg, ha elengedjük a kezét. A személy nélkül semmit nem tud tenni a család, ha ő nem áll a döntés mögött, ők hiába próbálnak mindent megtenni. És ezt is nagyon nehéz elengedni.

A családterápia, a hozzátartozói és az önsegítő csoportok rengeteget tudnak segíteni a leszokásban. Viktória állítja, hogy az AA (Anonim Alkoholisták) nélkül neki bizony nem ment volna. Nem tudta, hogy lehet alkohol nélkül élni. De ott a társai azonnal befogadták és érezte, hogy jó helyen jár. Azonnal szeretettel vették körül és Viktória végre úgy érezte, hogy ezeket az embereket tényleg érdekli, hogy érzi magát. „Engem az győzött meg, hogy a társaim ugyanazokat a küzdelmeket mesélték el, ugyanazokon mentek keresztül, mint én. Hogy mi az a 24 óra, mit jelent az, hogy a jelenben élni. Csak a mai nap, csak ebben a 24 órában nem fogok inni. Engem az erősített meg, hogy ott voltak a társaim. Hiszek benne, hogy egy alkoholistát, csak egy alkoholista ért meg igazán. Az tartott engem itt, hogy amikor három és fél után egyszer visszaestem – mert a húsz év ivás erősebb volt, mint a három és fél év nemivás –  a társaim segítettek újrakezdeni a józanodásomat és a felépülésemet.

Rettentő nehéz a leszokás és nagyban függ attól, hogy a személy mennyi energiát hajlandó belefektetni. A cukorbetegséggel szoktak párhuzamot vonni, hiszen nekik egész életüket végig kíséri a tudatosság és a testi-lelki harmóniára való törekvés. Ez az alkoholistáknál is így kell legyen. „Csak az a különbség, hogy a cukorbetegeket szeretjük, az alkoholistákat meg nem!” – teszi hozzá Viktória.

A pszichológus szerint a leszokásban akkor segít magának a legtöbbet a függő, ha megváltoztatja a játszóteret, a játékot és a játszópajtásokat. Magyarán meg kell szüntetni azt a helyzetet, amiben az szeszfogyasztás táptalajt talál, például, aki társasági nagyivó, annak ki kell vonnia magát az ivócimborái társaságából, ha viszont valaki éppen hogy mindig egyedül ivott, ezekre a helyzetekre kell plusz figyelmet fordítania. De minden esetben a józan közösségekhez való tartozás jelenti az egyik legkomolyabb megtartó erőt.

Az, akinek gyermekkorában megtanítják a szülei, hogy milyen megküzdési stratégiák vannak, akiknek megtanítják, hogyan kell megbirkózni a problémákkal, rengeteg szempontból könnyebb helyzetben vannak. Például kisebb eséllyel lesz belőlük alkoholista.

 

Köszönjük a segítséget Pintér Diána Veronika pszichológusnak , a Félúton Alapítvány munkatársának és Az Anonim Alkohistáknak.

“Az Anomim Alkoholisták olyan férfiak és nők közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és reményüket azért, hogy megoldhassák problémáikat, és segíthessenek másoknak felépülni az alkoholizmusból. A tagság egyetlen feltétele az ivással való felhagyás vágya. Az AA-tagság nem jár illetékkel vagy díjjal, mi önellátóak vagyunk saját hozzájárulásainkból. Elsődleges célunk józannak maradni, és segíteni más alkoholisták józanodását.”

Tags:
Szöllősi Tímea

Három gyermek anyukája, akinek gyermekkora óta dédelgetett álma az írás. Általános iskolás korában újságot készített saját magának, egy-két példány még mindig lapul valamelyik fiók aljában. Imádja a történelmi regényeket és a reneszánsz Angliát. Leghőbb vágya, hogy legyen még négy keze és napi 48 órája.

  • 1