LOADING

Type to search

Élem

Ha találkoznék a régi szerelmekkel, vajon mit mondanék?

Share

Megkérdezném őket, talán válaszolnának. Elmúlt már annyi idő, hogy hideg fejjel, józanul tudjunk gondolkodni szenvedélyről, csókról, csalásról, elmúlásról? A reszkető kezekről?

Elmondanák-e nekem, hogy hol rontottam el, hogy ők hol rontották el? Vagy mindig én voltam, ahogy akkor hittem? Sok volt a bor, a tánc, a hangos kiabálás, a nevetés, a rohanás. Minden sok volt. Talán én is sok voltam. Nem. Biztosan.

Jó volna tudni, hogy én voltam-e az, aki nem adott esélyt, aki tovább szaladt, aki már nem hitte el, hogy menthető a menthetetlen.

Az idő minket igazolt – vagy mégsem. Talán tanulhattam volna tőlük. Talán tanulhattam volna tőletek még mosolyt, még hangos kiabálást, még táncot, még nevetést, még rohanást. De nem volt több időnk.

Vajon elmondanák-e nekem, hogy nem is tetszettem igazán, vagy éppen túlságosan, és nem hitték el, hogy egymáséi vagyunk. Én sokszor nem hittem. Azt gondoltam egyedül vagyok erősebb, egyedül vagyok én. Nem tudtam hogyan kell MI lenni. Talán tőlük tanulhattam volna. De menni kellett. Lenni kellett. Máshol. Mással.

De tényleg, hogy vagy? Hogy élsz? Minden rendben?

Annyi mindent kérdeznék arról, hogy mit szerettél bennem, hogy tudtad-e, hogy én mit szeretek benned.

És azt tudtad, hogy nem bántam meg semmit? Pedig mennyit nevettünk, és mennyit sírtam. Nem miattad a szerelmed miatt.

Hogy nem tudtad hogyan szeress.

Vagy persze én nem tudtam, hogy hogyan szeresselek. Most már tiszta a kép: minden szerelem más, minden kapcsolat más. Hozzánk tesznek minden alkalommal, még akkor is, ha fáj.

Ha találkoznék a régi szerelmekkel, mit kérdeznék?

És ha ők kérdeznének, talán igazat mondanék? Vagy csak lehajtott fejjel elmosolyodnék…

 

Olvasd el ezt is:

Lassan megtanulok érzelmi teher nélkül élni

Tags:

You Might also Like

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *