LOADING

Type to search

Budapest Inspiráció

Úton a kilátástalanságból, van aki segít!

Share

Sikertörténetek a cigány telepekről. Sikertörténetek gyerekekről. Sikertörténetek, amelyek mögött hétköznapi emberek állnak, akik egyáltalán nem hétköznapi munkát végeznek!

A huszonhét éves lány idén fejezte be az általános iskola nyolcadik osztályát, és a több, mint négyszáz fős bagi romatelep történetében idén érettségizett le először két fiatalember. Óriási teljesítmény és hatalmas eredmény, amit véghez vittek. Szeretnének jogosítványt szerezni és majd egyetemre is menni, most pedig megpróbálnak a saját lábukra állni. A két fiúnak már munkahelye is van.

Persze, nekünk ez nem nagy cucc. De mi nem is élünk a társadalom perifériáján, egy koszos cigánytelepen. Ahol alacsony az infrastruktúra, ahol egy darab aszfaltozott út van, és a többi utcában nyakig lehet szántani a homokban, ahol a közvilágításról mindössze három darab lámpa gondoskodik és télen négy órakor már a sötétség az úr. Ahol a legtöbb házban a víz és a gáz sincs bevezetve.

A felnőttek és a gyerekek olyan összetett problémákkal küzdenek, hogy gyakorlatilag nincs az életnek olyan területe, ahol ne kéne segíteni. A sok por miatt a telepiek közül sokan asztmások, a legújabb nehézség a patkányok elszaporodása. Persze, most jöhetnek a szokásos megjegyzések: ezek nem képesek semmire, még jó, hogy nincs csatorna és világítás, úgyse akarnak fizetni semmiért, sőt dolgozni se akarnak, csak felvenni a segélyeket. Pedig Bagon se pusztán feketék vagy fehérek a dolgok, és már látszik, hogy a romatelep lakói igenis képesek változni és változtatni.

Főleg, ha van, aki segít nekik és megtanítja, hogyan tudnak saját erejükből, tanulással, becsületes munkával megélni. Mert ez egyedül nem megy! A BAGázs Egyesület legfontosabb célja, hogy motiválja őket. „Az a legfontosabb, hogy képessé tegyük őket arra, hogy megfogalmazzák céljaikat és tudjanak lépéseket tenni azokért. Mi támogatjuk őket ebben, de nem adományokkal. Nem adunk se ételt, se ruhát, se pénzt.  A lényeg, hogy ők maguk legyenek képesek változtatni a saját életükön. Mi csak eszközt és lehetőséget biztosítunk ehhez” – kezdi Jámbor Zita, az Egyesület IKSZ programjának vezetője. A legfontosabb, hogy át tudják kapcsolni magukban a kilátástalanságot, azt az meggyökeresedett érzést, hogy úgyse fog történni semmi. „Mióta ott vagyunk velük, elkezdtek bizakodni. Mi nem is tudjuk, milyen védelmi mechanizmusok alakulnak ki az emberben, amikor arra számít, hogy az élete soha nem lesz jobb.” – teszi hozzá Lőrincz Borbála, aki már évek óta dolgozik önkéntesként az Egyesületnél.

Azok, akik tanulnak és el tudták végezni az általános iskolát vagy leérettségiztek, egészen máshogy szemlélik már a világot. „Nagyon céltudatosak lettek. – meséli Zita a saját tapasztalatait, aki évekkel ezelőtt a két leérettségizett fiúval együtt vett részt az Egyesület mentorképzésében – Én kortárs, míg ők sorstárs mentornak tanultak. Az akkori és a mostani hozzáállásuk között ég és föld a különbség. – folytatja – Az évek során, ahogy kinyílt előttük a világ, úgy lettek ők is egyre nyitottabbak és fogékonyabbak mindenre. Már nem csak egy „kirekesztett cigány gyerek” szemszögéből látják az életet.  Szép lassan sokszorosára nőtt a kapcsolati hálójuk is, rengeteg ismerősük, sőt barátjuk lett a telepen kívül (még külföldön is),  ami rengeteget segíthet nekik a további boldogulásban.”  

Ugyanezt érzi Lőrincz Borcsa is. “Én az átlagosnál sokkal nyitottabb nevelést kaptam, nálunk fel sem merült, hogy valakire máshogy tekintsünk azért, mert cigány. Amikor elkezdtem terepre járni, megdöbbentő volt azzal szembesülni, hogy a cigány emberek alapból azt feltételezik, hogy elutasítják őket.”

Az egész magyar társadalomban szükség lenne valódi integrációra, ami mindig kétoldalú, kölcsönös nyitottság kell hozzá. A cigányok és nem cigányok általában gyanakvással tekintenek egymásra, amelyet sokszor az ismeret és a személyes kapcsolat hiánya okoz.

“Nyitni kell egymás felé, teret adni az egyszerű emberi interakcióknak, és rögtön érzékenyebb leszel a másik problémáira. – mondja Borcsa – Rengeteget számít, ha bemész a házba és elfogadod, amivel kínálnak, ahogy az más kontextusban nem is lenne kérdés.”

A telepiek lelkesen fogadják a hozzájuk érkező középiskolásokat is. Az IKSZ program keretében ugyanis tizenöt héten keresztül heti egy alkalommal járnak le közösségi szolgálatra budapesti gimnáziumokból, hogy négy és tizennégy év közötti telepi gyerekeknek tartsanak foglalkozásokat. „Mindenkinek van egy saját, nagyjából nyolc gyerekből és négy középiskolásból álló csoportja egy vagy két önkéntessel az élen. A foglalkozások tartalma a csoporttól függ, mi az elsősökkel jó sok játékkal kezdünk, ezután pedig kézműveskedni szoktunk” – avat be Borcsa az IKSZ működésébe. Ezeknek a foglalkozásoknak az a célja, hogy fejlesszék az alapkészségeket, az együttműködést és az alapvető szabályok betartását. Ezzel szeretnének eszköztárat adni a gyerekek kezébe, hogy lássák, mennyi mindent lehet csinálni, ha unatkoznának.

Az Egyesület egyébként hetente százötven önkéntessel jár le a telepre, amelyből körülbelül negyven-ötven az IKSZ programba tartozó diák.

„A középiskolások hozzáállása jelentősen változottt a romákat érintő problémákkal kapcsolatban. Árnyaltabban látják a helyzetet, mert itt valódi emberekkel, élethelyzetekkel kerültek közvetlen kapcsolatba.” – mondja Zita – „Nem csak az a célunk, hogy a kisebbséget fejlesszük, hanem egyúttal a többségi társadalmat is szeretnénk érzékenyíteni. A középiskolás gyerekek tévéhíradók helyett személyes tapasztalataikra tudnak hagyatkozni. Ez a tapasztalat a szülők felé is tovább áramlik, mert a gyerekeik által nagyon sok mindenbe belelátnak. Mivel ilyen nagy önkéntes bázissal dolgozunk, elég jelentős a hatásunk a többségi társadalom felé. Az önkénteseink változásközpontú szemléletet visznek tovább az ismerőseik felé. Ők a saját szemükkel látták, hogy igenis lehet mit tenni.” – állapítja meg Zita.

A telepen élő gyerekek rengeteget tanulnak a budapestiektől, akik kinyitják nekik a világ egy új szegletét. Sokan még Bagról se mozdultak ki soha, de így rengeteg új emberrel megismerkedhetnek. „Ezért is vezettük be, hogy aki a foglalkozások hetvenöt százalékán jelen van, az részt vehet egy jutalomkiránduláson. – folytatja Zita – Nemrég a Fővárosi Állatkertben voltunk, amely fantasztikus élmény volt a gyerekeknek is és nekünk is. Utána úgy meséltek róla, mintha életük legnagyobb csodáját élték volna át. Fantasztikus volt látni.”

Zita elmeséli még, hogy a gyerekek már egészen korán lemaradnak társaiktól, hiszen hiányzik a korai fejlesztés. Az Egyesület legújabb terve éppen ezért egy baba-mama klub. A helyiek már nagyon várják, ahogy a bagi védőnőt is, aki szintén részt vesz majd ebben a programban és akit a telepiek is elfogadnak és szeretnek. A programok egyébként mindig telepi igényre indulnak. Így jött létre a Jogklinika is, amelyből kinőtte magát az Adósságkezelő projekt. Ennek köszönhetően sikerült tető alá hozni egy megállapodást az Elművel, melynek eredményeképpen sok családnál kártyás villanyórákat szereltek fel. Ennek persze feltétele is van: törleszteni kell a tartozást. De a bagi cigánytelepen már sokan megtanulták, hogy semmi nincs ingyen. Tudják, hogy akkor van változás, ha maguk is hozzátesznek vagy adnak érte cserébe valamit.

Az IKSZ és Jogklinika mellett folyik egy munkaerőpiaci integrációt elősegítő program, de van focicsapat, a BAGázs FC, meg Női Klub is. A nők egyébként elengedhetetlen szerepet játszanak a bagi telep életében is. Természetesen élnek a hagyományos nemi szerepek, vannak szabályok és tabuk is, mégis a nők tartják mozgásban a közösséget. „Ezekre az asszonyokra igazán felnézhetünk. Erősek és kitartóak, tele vannak szeretettel, krízis esetén sokszor ez a legfőbb erőforrásuk. A telepi élet folyamatos készenléti állapotot jelent mentálisan és praktikusan is, és amit az asszonyok ilyen körülmények között a gyerekekért megtesznek, az egészen emberfeletti.” meséli Borcsa.

„Az elején nem is gondolja az ember, hogy milyen fantasztikus kapcsolatokat tud szerezni. Nagyon szeretnék egy olyan világban élni, ahol az a normális, hogy egymástól, egymás kultúrájából tanulunk, mert mi, önkéntesek legalább annyit kapunk tőlük, mint amennyit adunk nekik. Nekem nagyon megtisztelő, hogy így befogadnak minket a közösségükbe.” – teszi még hozzá zárásképpen Borcsa.

És talán tényleg ez a lényege az integrációnak, hogy észrevegyük, egymástól is tudunk tanulni és lehet az is természetes, hogy együtt is csinálunk dolgokat.

Tags:
Szöllősi Tímea

Három gyermek anyukája, akinek gyermekkora óta dédelgetett álma az írás. Általános iskolás korában újságot készített saját magának, egy-két példány még mindig lapul valamelyik fiók aljában. Imádja a történelmi regényeket és a reneszánsz Angliát. Leghőbb vágya, hogy legyen még négy keze és napi 48 órája.

  • 1

You Might also Like

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *