LOADING

Type to search

Ajánlom Inspiráció Kipróbáltuk

Tipikus történet egy egyáltalán nem tipikus nőről…

Share

Kata egy igazi XXI. századi „wonderwoman”. Három gyermek édesanyja, emellett háztartást vezet, könnyűipari mérnökhallgató, és vállalkozóként elemi erővel készít egyedi babaruhákat. – Interjút készítettünk Spenik-Márkus Katával, a Smaragdinus alapítójával.

És hogy mi a titka?  Kata rendkívül elhivatott, folyamatos mozgásban van, emellett helyt áll abban a szerepben, amelyben szükség van rá.

Mi motivált abban, hogy vállalkozásba kezdj?

2013 februárjában indultunk el. Tipikus történet: egy multinál dolgoztam, majd gyerekeim születtek és már nem akartam visszamenni a céghez. Izgalmas tud lenni az a környezet is, de a magam ura akartam lenni. Dolgozni szerettem volna anyukaként is, de úgy, hogy ott lehessek a családom mellett, amikor csak kell.

Vállalkozóként ez a szabadság rendelkezésemre áll. Több ötletem is volt, hogy mibe vághatnék bele, végül a babaruhakészítés lett a befutó. Persze a vállalkozói létnek is megvan a hátulütője, hiszen hétvégén is kell dolgozni, vagy akár éjszaka, ha annyi megrendelés érkezik be.

Milyen termékek alkotják a Smaragdinus kínálatát?

Nálunk baba- és gyermekruhákat lehet kapni 56-tól 134-es méretig. Különlegessége, hogy egyedi színre gyártjuk őket, egyedi mintával ellátva. A készítés során amit tudunk, azt Magyarországról magyar gyártásból szerezzük be. Igyekszünk minél több hazai, családi céggel együtt dolgozni.

Hányan alkotjátok a vállalkozást?

Egyedül indultam el, a férjem az, aki kezdettől mindenben támogat. Ha kell, akkor kiszállít, elhozza az anyagokat, besegít, ahol tud. 2016 őszén talált meg Hargitay Sára, egy hasonló érdeklődésű édesanya, aki felnőtt méretben készített gyönyörű fürdőruhákat. Három gyerek mellett nehéz volt számára egyedül, így kezdtünk el közösen dolgozni. Az én anyagaimból varr Sára kislány bugyikat. Tavaszi-nyári szezonban a fehérneműk mellett közösen álmodtuk meg a kislány fürdőruhákat.

Te is készíted el őket vagy a tervezőként veszel részt a munkában?

Vannak olyan darabok, amelyeket én varrok meg, de nem ez az eredeti szakmám. Amikor laikus anyukaként belevágtam, akkor jelentkeztem az Óbudai Egyetem könnyűipari mérnök szakára -, ahol jelenleg utolsó éves vagyok –, és az ottani laborgyakorlaton tanultunk termékeket készíteni. Sára maga készíti a bugyikat és a fürdőruhákat.

Ha jól értem, édesanya vagy, feleség, vállalkozó és egyetemi hallgató?  Hogy fér bele ennyi minden az idődbe?

Mondjuk úgy, hogy én mindig tüzet oltok. Ott csinálok valamit, ahol éppen szükséges.

Hol érthető el a Smaragdinus?

Az indulás óta jelen vagyok a német és a svéd piacon. Havonta egy hazai vásáron próbálunk ott lenni, hol a Pici Piacon, hol a WAMP-on vagy éppen DIP-en. A gyerekek mellett kevés idő van kitelepülni, főleg amióta a harmadik gyerkőc is megszületett.  A hazai vásárlók körében most kezdünk igazán beindulni.

Hogy jutottatok el előbb a külföldi piacokra, általában ez fordítva szokott történni…

Ez bizony a szerencsének is köszönhető! Regisztráltam Facebookra egy biopamut babaruha profilt, erre írt egy svéd hölgy, aki Göteborgban nyitott üzletet, és Magyarországról szeretett volna kézműves termékeket importálni. Nem sokkal ezután megjelent egy kofferral és az egész készletünket megvásárolta, ahogy volt! Ez nagy lökés volt már rögtön az elején. A német vonalat egy barátnőm képviseli, aki kint ment férjhez. Ő intézi a megrendeléseket, mi pedig legyártjuk az árut.

Milyen további célokat tűztetek ki a vállalkozás jövőjében?

Sárával szeretnénk egy „Anyaműhelyet” létrehozni, esetleg több édesanyával közösen bérelni egy kis kuckót, ahol mindenki önállóan dolgozhat. Próbáljuk tartani a havi egy belföldi vásáron való részvételt, szeretnénk a magyar piacon is hasonló sikereket elérni úgy, mint külföldön. Már tervezés alatt áll az őszi-téli kollekciónk, folyamatosan bővítjük a termékkört a vásárlói visszajelzések alapján.

 

 

[message type=”success|error|info|notice”]

Ha szeretnél…

  • egyedi ruhákat a gyerkőcnek,
  • ami bírja a strapát,
  • és elérhető áron kapható,
  • ráadásul egy HAZAI vállalkozás gyártásában,

akkor a GoodStuff Neked ajánlja a Smaragdinus termékeit!

Kövesd a Smaragdinus Facebook oldalát, és nézz körül a webshopban!

[/message]

 

Tags:
Csepely Zsófia

Másodéves joghallgató, aki az írást még csak most becézgeti. A vasszigor jog és az ábrándos irodalom egyéjszakás kalandjából született meg. Kiolthatatlan tanulási vágy, örökös ismerkedés az élettel - így telnek az átlagos hétköznapok. Éppen átlépve a második X-et még hisz a tökéletes társban, vagy annak híján a tökéletesen megírt szerelmi történetekben.

  • 1

You Might also Like

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *