LOADING

Type to search

Ajánlom

“Ha törik, ha szakad, az én fiam egészséges lesz!”

Share

Abban az időben a nő már kicsit öregnek számított a gyerekszüléshez. Mégis kimondhatatlan boldogságot érzett, amikor megtudta, hogy annyi, de annyi vetélés után végre babát vár. Mindig is erős, stramm nőnek tartotta magát, a terhesség alatt sem volt semmivel gondja. Közel volt a kórház, így amikor jelentkeztek a szülési fájdalmak, férjével gyalog sétáltak át az egy utcányira lévő kórházba. 

A férfi azóta is felhántorgatja neki, hogy nem kellett volna menőzni, nem kellett volna csak úgy átsétálni. Jött a szülőszoba, a szülésznő, a tapasztalatlan, fiatal nőgyógyász. Jöttek gyorsan a tolófájások és megszületett a várva várt baba. Nem sírt fel. A nő még a szüléstől kábultan rémülten látta a dolgozók ijedtségét, a kapkodást, ahogy elkezdtek küzdeni a fia életéért. Ő csak feküdt és hallgatta őket, nem tehetett semmit, nem foglalkozott vele senki, nem volt senki, aki megnyugtassa, hogy ne félj, minden rendben lesz.

Látta, ahogy megfordítják a picit, hogy hátha így…. Egy örökkévalóságnak tűnt. Egyszer csak, mintha valahonnan egy távoli bolygóról jönne a hang, meghallotta. Sírásnak semmiképpen nem lehetett nevezni, de hang volt. Talán, mint egy kismacska, amelyik beszorult valahová és halkan próbálja az emberek tudtára adni, hogy itt vagyok, itt segítsetek.

Oxigénhiány. Véres ödéma a koponyán. Majd szép lassan felszívódik, mondták. Még nem lehet tudni, mekkora a károsodás. És a nő ekkor megfogadta, hogy márpedig az ő gyereke, ha törik, ha szakad, egészséges lesz. Minél előbb el kell kezdeni – döntötte el magában. Az egész életen át tartó küzdelem a szoptatással kezdődött. A fiúcska oly gyenge volt, alig bírt szopni. Azért két hónapos koráig sikerült elkínlódniuk magukat. Valahogy. Aztán jöttek a fejlesztések. Mindennapos masszázs, torna, forgatás ide-oda. Rendületlenül dolgozott anya és gyermeke.

Szerda reggel van. Az elmúlt éjszakától fáradtan nyitja ki szemeit a nő. Egy újabb nap. Ránéz a kiságyban békésen szundikáló gyermekére – feje búbján a bal oldalon még mindig ott a hatalmas vérömleny –  és arra gondol, hátha most… Hátha majd itt…. Hátha ez az orvos, tud majd valami olyat mondani, amelynek eredménye lesz. Neurológia, ortopédia, sebészet. Még nem volt elég, még menni kell tovább, előbb-utóbb kitalálnak valamit, hogy lehetne segíteni.

Május közepe van, de akár július is lehetne, annyira melegen süt a nap. Ma van a fiú tizenötödik szülinapja. Visszapörgeti fejében az elmúlt éveket, a sok jövést-menést, az orvosokat, a fejlesztéseket, az óvodákat. Úristen mennyi helyen voltunk, és még se lett semmi eredménye – összegzi magában keserűen. A férje már rég feladta, beletörődött, hogy ez a gyerek úgyse lesz soha olyan, mint a többi. Talán nem is szereti igazán. Fiúgyerek és ilyen tökéletlen. Annak idején azt hitte, hogy tizenöt éves korára már minden rendben lesz, de semmi sincs rendben. Gimnáziumba kéne járjon, de még csak hatodikos. Hová fogják így felvenni – kesereg magában – Mi lesz így vele, ki lesz így belőle?

Közben eltelik még tizenkét év. A fiú huszonhét éves. Már van munkahelye – igaz a pénzből nem tudná eltartani magát. Néhány évvel ezelőtt még minduntalan az anyján lógott. Ha az dolgozni ment, a fiú utána ment, ha a barátnőjével ment valahová, velük ment, ha vigyázni kellett a testvére gyerekeire, akkor oda is elkísérte. Mint egy árnyék. Egy barátnő, egy szerelem kéne neki – gondolta sokszor az anya, és közben tehetetlenül nézte, ahogy minden lány elfordul a fiától. A fiú meg azóta se érti, hogy miért nem akarnak tőle semmit a lányok. Amikor ő már úgy szeretné, ha végre neki is lehetne szerelme. De a lányok menekülnek előle.

Ugyan ki akarna egy ilyen fogyatékos, béna fiúval járni? Most folyamatosan úton van, mindig megy valahová. Uszodába és edzőterembe jár, nézi a sok szép lányt és arról álmodozik, hogy egyszer neki is lesz barátnője. A kávézóba, ahol dolgozik, akkor is benéz, ha épp nincs munkaideje.  Bejárja az országot, órákat zötyög a vonaton, csak ne kelljen otthon ülnie, tétlenül. Mert akkor biztos nem találja meg a szerelmet. A hosszú évek alatt már abba is beletörődött, hogy soha nem lesz olyan, mint a többiek. Ő soha nem lesz egészséges, soha nem lesz normális. De soha nem adja fel. Mert a mama azt mondta: Minden rendben lesz. Minden rendben lesz.

 

Tags:
Szöllősi Tímea

Három gyermek anyukája, akinek gyermekkora óta dédelgetett álma az írás. Általános iskolás korában újságot készített saját magának, egy-két példány még mindig lapul valamelyik fiók aljában. Imádja a történelmi regényeket és a reneszánsz Angliát. Leghőbb vágya, hogy legyen még négy keze és napi 48 órája.

  • 1

You Might also Like

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *