Azt hiszem, már el tudlak engedni

Rá kellett ébrednem, hogy nem akkor ért véget a kettőnk története, amikor kimondtuk: szakítsunk. Nem is akkor, amikor a társadalom már elvárta volna, hogy túl legyek rajtad. Ennek csak most van vége. Mert most már el tudlak engedni.

Azt hiszem, felismertem, hogy mi történt. Persze, valójában folyamatosan képben voltam. Talán én láttam a legtisztábban minden történést kettőnk között, hiszen a hónapokkal korábban kimondott szavakat is gond nélkül felidéztem.

Szavak, amelyeknek oly nagy jelentőséget tulajdonítottam.

Szavak, amelyekről azt hittem, pótolhatják mindazt, ami valójában régen eltűnt közöttünk. Vagy nem is volt talán…

De most elérkezett egy pont. Egy meghatározó, mindent eldöntő. Felismertem, hogy visszafordíthatatlanul vége van. Ez tényleg velem történt meg és nem csak álmodtam.

Tudod, én nem hiszek a rossz döntésekben. Az én életemben leckék vannak és jó döntések. Nem hiszem, hogy veled félrenyúltam volna. Nem hiszem, hogy ne okkal léptél volna az életembe.

Hiszen melletted megismerhettem önmagam, a saját határaimat. Hogy mire vagyok képes, és mi az, amit már nem bírok elviselni. Arra is rájöttem, hogy nem te vagy az, amit nem tudok elfogadni, hanem az, amit ketten együtt alkotunk. A mi.

Mert egyáltalán nem az számít, hogy velem van-e a baj, vagy veled. A végeredményen nem változtat.

Nem működik a mi.

Túlságosan szeretlek téged ahhoz, hogy együtt éljek a tudattal: más vagy mellettem, mint nélkülem. Azt az énedet szeretem, ami nem velem virágzik. És esküszöm, ennél bénítóbb érzés a világon nincs.

Itt tényleg nem arról van szó, hogy összeillünk-e. Hogy van-e köztünk kémia. Hogy akad-e téma, amiről tudunk beszélni. Nem emiatt nem működik. Ennek ellenére nem működik.

Volt egy elméletem a viszonzatlan szerelemről.

Még pedig az, hogy nem létezik.

Úgy gondoltam, nincs olyan, hogy a kémia nem kölcsönös. Ha két ember összeillik, akkor az érzés (hívjuk szerelemnek, vagy másnak) viszonzásra talál. Ha nem, akkor valószínűleg a „rajongó” félben sem létezik az érzet, csupán azt hiszi.

Te mindig olyan elemi erővel zuhantál az életembe, hogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez nem kölcsönös. Aki ilyen érzéseket vált ki belőlem, arról nem tudom elhinni, hogy ne érezné ugyanezt. Vagy hasonlót.

Mindig remekül léteztünk egymás mellett. Amíg szóba nem került az, hogy együtt létezzünk.

Egyre inkább úgy érzem, megdőlt az elméletem. Talán tényleg létezik viszonzatlan szerelem? Talán tényleg nem érzed azt, amit én…

Tisztában vagyok azzal, hogy te menni akarsz. Mindig is így volt, sosem maradsz nyugton. Nekem pedig engednem kell téged, ugye? Nem erőltethetem.

Menj.

Olvasd el ezt is:

A régi szerelem lezárásának négy szintje, és hogyan lépj túl rajta három hónap alatt

Miért olyan nehéz az elengedés? Miért fáj még mindig, ha előkerül egy közös tárgy, meghallod a közös dalotokat, vagy megérzed valakin az ő illatát? A jó hír, hogy az elengedés tanulható, és még ennél is jobb hír, hogy nem kell, hogy tovább fájjon! Ha igazán mélyen szereted a másikat, akkor minden sejteddel, …

Ghosting, a szót talán nem ismered, de amit jelent, azt igen…

Mit tennél, ha a kedvesedet egyik pillanatról a másikra egyszerűen elnyelné a föld? Egy történet, ami velünk is megtörténhet, vagy esetleg már meg is történt. A jelenség létező; úgy hívják: ghosting. Mariann minden reggel várta Pétert a kávézó bejáratánál. Munka előtt még beugrottak egy kávéra, beszélgettek …