LOADING

Type to search

Élem Inspiráció

Megtörtént. Beléd estem.

Share

Sokat meséltek rólad. Sokszor mondták, lesz majd egyszer valaki, aki… És most itt vagy. Te vagy az. Te vagy az én valakim.

 – Csak úgy ragyogsz! – mondták nekem. – Ki a fiú?

Férfi – javítom ki magamban az illetőt rögtön, aztán persze hosszasan vágok bele az ismertetésedbe. Az életrajzodba, a jó tulajdonságaidba, részletesen elmesélem azt a rengeteg romantikus apróságot, amit értem tettél. Áradozok. Remegek.

A másik fél csak hümmög. Automatikusan tette fel a kérdést, csak az én bámulatos válaszom nem érdekelte igazán. Mosolyog erőltetetten, majd odaszúrja:

– Csak ne éld bele magad…

Értetlenül pislogok. Rosszat mondtam? Éppen arról beszélek, hogy végre igazán boldog vagyok. Ne éljem bele magam? Ne éljem meg a boldogságom?

– Csak jót akarunk neked, – folytatja, mintegy mentésként – annyi szemét alakkal volt már dolgod. Ne ess belé rögtön!

Szólott az óva intés.

Más esetben okvetlenül elbizonytalanodnék, és hagynám, hogy a félelem fekete leple körülöleljen. Rám telepedne a csalódástól és a fájdalomtól való rettegés, minden pillanatban keresném az okot, hogy azt mondhassam: olyan vagy, mint a többi…

Más esetben.

De most az a nüánsznyi különbség állt be, hogy tudtam, te más vagy.

A zsigereimben éreztem és nemes egyszerűséggel eldöntöttem, hogy nem gondolok semmiféle rossz dologra. Ugyanis nincs rossz.

Mert te meg én, jók vagyunk.

Tart, ameddig tart, de én biztosan nem fogok előre félni.

Emlékszem az első együtt töltött éjszakára. Végigbeszélgettük a hajnalt. Elmesélted milyen úton jártál eddig, s végig úgy beszéltél, mintha már célba értél volna.

Mert itt vagyok. Veled vagyok.

Aztán elmeséltem én is. Az összes sírást, minden fájdalmat és csalódást. Mindent, amit másnak soha nem tártam volna fel.

Úgy látszik, mi egymásra vártunk – mondtad, majd homlokon csókoltál. Ez volt az egyik legérzékibb dolog, amiben valaha részem volt.

Tudod, megvoltak már a nagy szerelemek. A nagynak hitt szerelmek. A fiú, aki mindent elsöprő orkánként érkezett az életembe és felforgatott mindent, amit csak ért. Aztán ugyanilyen szélsebesen hagyott el valaki másért. A fiú, aki csak azért kellett, hogy jobbnak érezzem magam, de tudtam, hogy az égadta világon semmi okunk nincs egymás mellett lenni.

Tudod… én egész életemben a szerelembe voltam szerelmes. Ezért piszkosul könnyű volt felismerni, hogy veled más a helyzet. Hogy nálad nem az érzést kergetem, mert az megvan. Annyira természetes volt, hogy az életembe léptél. Megtaláltam azt, akivel minden külön töltött perc teljesen értelmetlenné válik.

Megtaláltalak.

Nem félek kimondani, hogy hiszek a jövőnkben. Hiszek a boldogságban. Hiszem, hogy neked nem leszek túl sok, vagy túl kevés. Tudom, hogy neked bármikor írhatok, nem leszek én a „tapadós nő”. Tudom, hogy te elfogadod azt az érzelmi hullámvasutat, amire örök bérletet váltottam. Te képes leszel kezelni a komoly nőt és a szeleburdi lányt.

Miért vagyok ebben olyan biztos?

Mert látom, ahogy rám nézel. Érzem minden egyes pillanatban, amikor ajkaid alig tudnak elválni a bőrömtől. Tudom, mert mi egymásra vártunk.

Nincs mit mondanom.

Beleéltem magam.

Beléd éltem magam.

gsbox_banner

Tags:
Csepely Zsófia

Másodéves joghallgató, aki az írást még csak most becézgeti. A vasszigor jog és az ábrándos irodalom egyéjszakás kalandjából született meg. Kiolthatatlan tanulási vágy, örökös ismerkedés az élettel - így telnek az átlagos hétköznapok. Éppen átlépve a második X-et még hisz a tökéletes társban, vagy annak híján a tökéletesen megírt szerelmi történetekben.

  • 1

You Might also Like

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *