LOADING

Type to search

Élem

12 dolog, amit csak azok érthetnek, akiket szigorú szülők neveltek fel

Share

Nem választhatjuk meg a szüleinket, így azzal kell beérnünk, amit kaptunk. Ha szigorút, akkor szigorút…. 

Azok, akiket szigorú szülő nevelt fel legszívesebben elcserélték volna azokat a kínos pillanatokat, amikor egy-egy bulira kellett engedélyt kérniük. Pedig nem biztos, hogy ez hátrány! Mert annak is vannak ám előnyei, hogy nagyobb szigorban cseperedtünk, vagy éppen ugyanúgy hátrányai, ha nagy lazaságban növünk fel. Most a szigorú szülők gyerekeihez szólunk: ezek a mondatok és helyzetek tuti, hogy ismerősek lesznek.

1. Mindig te voltál az első ember, akinek el kellett mennie a buliból, amikor a többiek még javában csapatták. Neked haza kellett érned percre pontosan.

  

2. Ha ott szeretettél volna aludni egy barátodnál (vagy barátnődnél) akkor megelőzte egy hosszú szülői beszélgetés, amit a barátod családfájának részletes bemutatása követett egy Powerpoint prezentációban, majd vérrel aláírt szerződésben kellett vállalnod, hogy nem iszol egy korty alkoholt sem, és 22 órakor már aludni fogtok.

3. Amikor a barátaid egy hirtelen bulit szerveztek, neked erről le kellett mondanod, mert ahhoz, hogy elmenj egy ilyenre 2-3 nap előkészületet (és persze szülői puhítást) jelentett.

4. Mindig meg kellett várnod bármilyen kérés előtt, hogy a szüleid jó passzban legyenek, hiszen csak úgy volt esélyed bármire is.

5. Mindig bevetetted a szomorú kiskutya nézést, mielőtt bármiben a támogatásukat kérted.

6. Míg mások csak egyszer kérdezték meg, hogy elengedik-e őket egy ottalvós házibuliba, neked mindig minden esetnél engedélyt kellett kérned. A barátaid nem értették, hogy miért, hiszen egyszer már elegedtek, akkor az örökre szól nem? Hát nálad nem!

7. Előfordult, hogy füllentettél, mert féltél attól, hogy mit mondanak majd… (Egyébként valószínűleg semmit.)

8. Soha semmit sem vártál jobban, mint eljöjjön az egyetem, amikor távol kerültél a szülői fegyelmezés elől. (Aztán persze állandóan telefonáltál anyunak, mert hiányzott.)

9. Soha nem volt igazi nagy felvilágosító beszélgetésed a szüleiddel, ők inkább csak otthagytak egy felvilágosító könyvet az éjjeli szekrényeden, és ezzel lezártnak tekintették a témát.

10. Minden szülői beszélgetésen a tanulmányaidról, az óráidról esett szó, a társadalmi, vagy a szerelmi életed szinte csak úgy került szóba, mintha ott se lettél volna.

11. A középiskolai évek neked egyet jelentettek a háborúval, ami 4 évig tartott és arról szólt, hogy melyik szoknyád rövidebb, vagy melyik pólódon milyen provokatív felirat van.

 12. Ha nem vetted fel a mobilod, a szüleid már a legrosszabb vízionálták rólad. Mondjuk azt, hogy valami drogbandába keveredtél és már terjesztésért ülsz a sitten. Pedig ettől nem is állhattál volna távolabb.

Neked melyik fenti mondat volt ismerős? Ha többnél is magadra és a szüleidre ismertél, akkor pacsi!

Íme a “3 perces szabály”, amiről minden szülőnek tudnia kell!

Tags:

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *