LOADING

Type to search

Ez+az Inspiráció

5 dolog, amit vegyél át sikeres emberek napi rutinjából, hogy te is sikeresebb legyél!

Share

Vajon mik azok a dolgok, amiket a világ leghíresebb emberei másként csinálnak, mint mi? Eláruljuk!

Alvás

Az egyik dolog, amit sok vállalkozó nem igazán űz annyira eltökélten, pedig nagyon is kéne. Amikor az e-mailjeire válaszol, amikor eseményeket terveznek, szerveznek, amikor emberekkel beszélnek, úgy tűnik, hogy minden idejüket arra használják, hogy építsék a karrierjüket, ezt pedig az alvás időből veszik el.

Pedig a kellő pihenés elképesztően fontos, ahhoz, hogy mindent meg tudjanak csinálni egy nap. A jól kipihent agy jobb problémamegoldó, és nyomás alatt is jobban tud gondolkodni, ha eleget pihent előző nap. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig este 8-kor le kell feküdni aludni és hajnali 5-kor felkelni. Mindenki alvás ritmusa más, a lényeg, hogy elegendő (legalább 8 óra) átaludt óránk legyen.

Arianna Huffington (a Huffington Post vezetője) 2007-es összeomlása után megtanulta, hogy a kimerültség a legnagyobb ellenség. Miután a főszerkesztő beiktatta, hogy két órányi énidőt szentel magára reggelente, amit kikapcsolt telefonnal egyedül tölt el a hálószobájában sokkal kiegyensúlyozottabb az élete. A reggeli szeánsza után forró fürdőt vesz, levendulaolajjal és illatos gyertyákkal készül fel a munkanapra. Ez a pihentető kikapcsolódás segít neki, hogy ne égjen ki újra idő előtt.

Házimunka

Bill Gates az utolsó ember lenne, akit elképzelnénk, hogy éppen viszi ki a szemetét, vagy mosogat ugye? Pedig a milliárdos egy hosszú nap után mielőtt lefeküdne aludni, kidobja a szemetet a lakásából, elpakol és elmosogat, hogy másnap tiszta házban ébredjen. Gates trükkje nem is annyira furcsa!

Több vizsgálat kimutatta, hogy a takarítás enyhíti a stresszt és a meditáció egyik formája. Az Amazon vezérigazgatója, Jeff Bezos is a mosogatás megszállottja! Nála a mosogatás a mindennapi stresszmentesítő rutinja része. Az, hogy csak arra koncentrál, hogy a forró víz sikálja a tárgyakat a buborékok alatt, az agya átvált egy pihenő fokozatba, ami segít, hogy kikapcsoljon és pihenjen.

Olvasás

Míg Arianna Huffington olyan könyveket részesít előnyben, amelyeknek semmi köze a politikához vagy a médiához, nem ő az egyetelen, aki szeret elalvás előtt olvasgatni. Bill Gates a Seattle Timesnek mondta el, hogy egy órával azelőtt mielőtt elaludna biztos, hogy olvas az ágyban. Ő inkább az olyan irodalmi művekért rajong, amik a sürgető kérdésekkel (mint egészségügy, szegénység, éghajlatváltozás) foglalkoznak.

Több poltikai vezető, például Barack Obama egykori elnök és Vera Wang divattervező is dicsérte az olvasást, mint kedvenc módját annak, hogy visszavonuljon a mindennapi élet okozta stressztől.

De nem mindenki szereti a könyveket! Néhány vezérigazgató és felsővezető azt szereti, ha ágyban fekve Twittert, vagy a hivatalos jelentéseket olvasgathat. Végül is az is olvasás, csak egy másik módja….

Testmozgás, és meditáció

A sportolást nagyon sokan reggeli agystimuláló tevékenységnek tartják. A Buffer vezérigazgatója Joel Gascoigne minden reggel legalább egy 20 perces sétára megy a munkakezdés előtt, és éjszaka elalvás előtt is, mert neki ez segít, hogy az agya kikapcsoljon és pihenjen.

Hasonlóképpen zárul a média mogul és híres üzeletasszony Oprah Winfrey napja is, csak ő meditálás nélkül nem tud lefeküdni. Ezt az időt arra használja ki, hogy kitörölje az elméjéből az összes aznapi stresszt. Oprahnak még saját meditációs alkalmazása is van, annyira rajongója ennek a “sportnak”.

Naplózás

Az American Express vezérigazgatója, Kenneth Chenault szereti leírni a naplójába azt a három dolgot, amit a következő napon szeretne elérni. Ez segít neki abban, hogy lezárja az aktuális napot, és felkészíti az elméjét a következő napra.

A Facebook egyik CEO-ja, Sheryl Sandberg és Oprah Winfrey szívesebben írnak arról, hogy miért érzik hálásnak magukat. Oprah azt ajánlja, hogy tartsuk a hála naplónkat mindig magunknál és minden apróságról számoljunk be, például arról is, ha ettünk egy finom dinnyét ebéd után, mert az apró dolgok is ugyanolyan fontosak, mint a nagyobbak. Sandberg azt mondja, hogy a hálanapló azért jó, mert lefekvés előtt elgondolkozik azon, hogy mennyi jó dolog történt a nap folyamán.

Egyébként, amit lefekvés előtt csinálsz az meghatározza, hogy mennyire fogod nyugodtan tölteni az éjszakád, és meghatározza a következő napod energiaszintjét és hangulatát is.

Tervezd meg te is az éjszakai rutinodat, és próbálj meg legalább egy olyan tevékenységet betenni az életedbe, ami kikapcsolja a munkáddal járó stresszt. Ha az olyan őrülten elfoglalt emberek, mint Bill Gates meg tudják csinálni ezt oldani, akkor neked is menni fog minden este. Hajrá!

forrás

Ezt olvastad már?

Tags:

You Might also Like

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *