LOADING

Type to search

Élem Eszem-iszom Ez+az Inspiráció

10 ok, amiért az emberek nem tudnak lefogyni

Share

Azt már tudjuk, hogy a diéta és az edzés nem minden, amikor arról van szó, hogy meg szeretnénk szabadulni néhány kilótól. Ennek ellenére mégis sokan elmaradnak attól, hogy elérjék a kívánt súlyt. Ezért most megnézzük, hogy melyek azok a tényezől, amelyek hatással vannak a fogyókúrákra.

Mindezek mellett pedig azt is megnézzük, hogy mi a 10 leggyakoribb oka annak, ha az emberek nem tudnak lefogyni. Mert az, hogy megszabaduljunk a súlyfeleslegtől az nem varázslat és nincsenek mágikus tabletták sem. Van viszont elhatározás és kemény munka. Íme az okok, amiért idáig nem sikerült megszabadulnod a felesleges kilóktól:

Kevés alvás.

Határozott összefüggés áll fenn az alvás mennyisége és minősége, valamint a súlygyarapodásra vagy fogyásra való hajlam között. Az alváshiány fiziológiailag energiahiányként és kimerültségérzetként nyilvánul meg.
Ennek a hiánynak a kompenzálására pedig a szervezet ragaszkodik ahhoz, hogy több ételt kapjon – ami egy teljesen normális reakció – és valahonnan üzemanyagot kell kapnia. A probléma ezzel az, hogy ilyen körülmények között nagyobb valószínűséggel fogyasztunk a szénhidrátokban gazdag ételeket vagy a cukros italokat, mert ezek biztosítják szervezetünk számára a leggyorsabban az energiát. Míg egy 14-17 éves tinédzsernek napi 8-10 óra alvásra van szüksége, addig egy felnőttnek 7-9 órányira.

Érdemes tehát szakemberhez fordulnia annak, aki alvásproblémákkal küzd.

Túl sok stressz

Amikor nagy nyomásnak vagyunk kitéve, testünk felszabadítja a felesleges stressz hormonokat, például a kortizolt, amelynek hatására a szervezet ellenáll az inzulinnak, ezáltal emeli a vércukorszintet és növeli a zsírtartalmat. A stresszből eredő súlygyarapodásnak valószínűleg erősebb gyökerei vannak a pszichológiában, mint a biológiában, azonban pszichológiailag a stressz evés egy valódi jelenség, és akkor fordul elő, ha csökken a vércukorszint. A vércukorszint hirtelen csökkenése serkentheti az étvágyat és impulzív étkezéshez vezethet. Hatékony módja a stresszcsökkentésnek a sportolás, mediátció, jóga és jónéhány légzőgyakorlat is.

Fájó, de ez is korral jár.

Mindannyian tudjuk, hogy idővel lassul az anyagcserénk, ami még könnyebbé teszi a felesleges súlyok lerakódását. Ahogy mindannyian hallottuk már azt is, hogy az izom súlyósabb, mint a zsír, ami igaz is. Ezzel csak az a baj, hogy testük öregedésével nehezebben képes izmot előállítani.
Azok a felnőttek, akik figyelmen kívül hagyják ezeket a tényeket és továbbra is egészségtelenül étkeznek, gyorsan észre fogják venni a zsír felhalmozódását, valamint az izomvesztést és a súlygyarapodást. Érdemes tehát megismerni az öregedés élettani hatásait és ennek megfelelően beállítani az étrendüket.

Nem iszol elég vizet.

A H2O segít szabályozni az anyagcserét, az emésztést, valamint számos más testi funkciót. A kiszáradás növeli az étvágyat. Ráadásul a testünk egy tökéletes szerkezet, és jelzi, ha több vízre van szüksége – nem tálplálékra – mi mégis sokszor félreértelmezzük és ivás helyett eszünk. Ez egy nagyo rossz tudattalan szokás. A napi 8 pohár víz tényleg aranyszabály, amit érdemes betartani.

Andres Ayrton / pexels.com

Családi örökség

Ha túlsúly vagy elhízás gyakran fordul elő családunkban, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy mi magunk is túlsúlyosak vagy elhízottak leszünk. A genetika 70%-ban meghatározza egy ember súlyát. Ugyanakkor nincsenek fixen öröklött gének, amelyek meghatároznák egy ember súlyát.
Azonban sokkal könnyebben tudjuk megszerezni és megtartani az egészséges testsúlyt egy olyan életmóddal, amely a rendszeres étkezésen és a testmozgáson alapul.

Gyógyszerek, amelyek nem könnyítik meg a fogyást.

Számos gyógyszerről ismert, hogy növeli a súlygyarapodás valószínűségét. Ilyenek a magas vérnyomásra és cukorbetegségre szedett gyógyszerek, de az antidepresszánsok és a szteroidok is. Kétségtelen, hogy bizonyos egészségügyi állapotok kötelezővé teszik az ilyen gyógyszerek alkalmazását.
Erdemes lehet azonban beszélgetni orvossal a mellékhatásokról, beleértve a súlygyarapodást is. Attól függően, hogy bizonyos tényezők, mint például azgyógyszeres kezelés ideje, valamint a mellékhatások típusai és mértéke, az orvos választhat egy alternatív gyógyszert is.

Mögöttes egészségügyi állapot.

Bizonyos egészségügyi állapotok szintén növelik a súlygyarapodás valószínűségét. Ilyen ismert állapotok közé tartozik a bipoláris zavar, Cushing -szindróma, cukorbetegség, folyadékretenció, policisztás petefészek szindróma (pcos), prolaktinoma, alulműködő pajzsmirigy, és még sok más betegség. Az ismeretlen egészségi állapot miatt bekövetkező súlygyarapodás meglehetősen gyakori. A legjobb, amit ilyen helyzetben tehetünk, ha orvoshoz fordulunk. Egy korai diagnózis nem csak életünket teszi könnyebbé, de lehetővé teszi a helyzet jobb kezelését is és kedvezőbb eredményekhez is vezet, beleértve ebbe a testsúly kérdését is.

Rossz étkezési szokások.

Sajnos egy folyamatosan nyüzsgő társadalomban élünk, amelybe sokszor nehéz rendszert beiktatni, hogy felállítsunk egy rendszeres és egészséges táplálkozási menetrendet. A gyors diéták, és a kiruccanások egy kis fast food-ra ugyanúgy meghatározzák sokak táplálkozását. Ez pedig nem tesz semmit a súlyproblémáknak és biztos eszköz a kövérebb és egészségtelenebbé váláshoz. Természetesen nem kell órához igazítani a táplálkozásunkat, elegendő csupán egy rugalma idősáv.

Folyamatos fogyúkúrák.

A sikeres diéta annyit jelent, megszabdulsz a plusz kilóktól és megtartod a testsúlyodat. Sajnos nagyjából 95%-os hiba aránnyal dolgozunk ezen a téren. Míg a diéta hasznos lehet egy közelgő eseményhez vagy egy Maldív- szigeteki kiránduláshoz, túl gyakran a pozitív diétás hatások ciklikusnak és rövid életűnek bizonyulnak. Ha valaki az egészséges testsúly fenntartására törekszik, akkor hosszú távon egészséges táplálkozási szokásokat kell alkalmaznia. Vagyis fáj vagy nem fáj, de életmódot kell váltani. Ehhez
meg kell ismerni az életkorunknak, nemünknek, súlyunknak megfelelő táplálkozási követelményeket és nem érdemes újabb kampányszerű diétába fogni, sem pedig feladni.

A folyékony cukor.

Jó ideje tudjuk, hogy már, hogy a cukor nem csak rettentő egészségtelen, de kövérre is tesz. Annak, hogy a cukor hízlal az az oka, hogy a magas vércukor-koncentráció felgyorsítja az élelmiszerek zsírként történő tárolását, nem pedig energiát ad a szervezetünknek. A legtöbb figyelmen kívül hagyott okai a súlygyarapodásnak a cukor- és kalóriatartalmú italok és a gyümölcslevek. Ezek nem csak hogy drasztikusan növelik a túlsúly és az elhízásának esélyét, hanem rettenetesen egészségtelenek is. Ezért tartózkodjunk a cukros italoktól és inkább igyunk vizet. Legyen az egészségünk védelme az új szokásunk.

Ha egy picit egészségesebben élnél próbáld ki ezt:

Tags:
Szöllősi Tímea

Három gyermek anyukája, akinek gyermekkora óta dédelgetett álma az írás. Általános iskolás korában újságot készített saját magának, egy-két példány még mindig lapul valamelyik fiók aljában. Imádja a történelmi regényeket és a reneszánsz Angliát. Leghőbb vágya, hogy legyen még négy keze és napi 48 órája.

  • 1

You Might also Like

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *