LOADING

Type to search

Élem Inspiráció

Ezt tudnod kell, ha egy megtört lelket szeretsz

Share

Amikor találkozol egy megtört lélekkel, nem fogod rögtön észrevenni. Mindent megtesznek azért, hogy beolvadjanak, figyelik a szavaikat, a reakcióikat, olyannak akarnak tűnni, mint mindenki más. Ezt a szokást hosszú évek alatt fejlesztették ki. A látszatot azonban nem könnyű fenntartani.

Fiatalon elveszítette a szüleit? Netán elváltak? Sokat bántották gyermekként fizikailag? Vagy inkább lelki terror áldozata volt? Nem minden megtört lélek osztja meg a történetét. Ám attól, hogy nem beszélnek róla, még ott él bennük a trauma. Egy horgony a szívük mélyén.

Érzik az ürességet. Tudják, honnan ered. Ám azt már kevésbé, hogyan juthatnának túl mindezen. Folyton ugyanazok a kérdések pörögnek a fejükben, de a megoldás továbbra is csak egy álomkép.

Amikor randevúzni kezdesz egy megtört lélekkel, könnyűnek tűnik a kapcsolódás. Mintha meglenne az összhang. Beszélgettek egymás családi hátteréről, történetéről, ő pedig épp annyi információt oszt meg veled erről, amennyivel ki tudja meríteni a témát. Te pedig elhiszed, hogy mindent tudsz.

Nem arról van szó, hogy megtéveszt vagy félrevezet. Egyszerűen így a könnyebb. Mindkettőtöknek.

Tudják, hogy senki nem akar hallani a kórházi váróban töltött órákról, az átsírt éjszakákról, a gyászról, a testvérük függőségéről vagy ehhez hasonló nehéz témákról. Egyik sem illik bele az első randevú idilli képébe.

Eleinte éppen annyira fog beengedni az életébe, amennyire még biztonságosnak érzi. Óvatosan fogja csöpögtetni az információkat magáról, az életéről és a múltjáról. Ezt a játszmát azért játsszák, hogy ne rettentsenek el.

És egyébként is…

…már olyan régóta vágynak arra, hogy tartozzanak valakihez. A szívből jövő kötődésre. Nem akarják elszalasztani a tiszta kapcsolódás lehetőségét. Vágyják, hogy végre részük lehessen benne. A szeretetben. Az otthonban. Egy működő szerelemben.

Mindez azonban egyik félnek sem könnyű. Sem neki, sem neked.

Ha egy megtört lelket szeretsz, lesznek olyan napok, amikor eltolnak maguktól, mert azt érzik, nem érdemelnek meg téged. A legsötétebb óráikban az a szörnyű gondolat jár a fejükben, hogy sosem lesznek elegek.

Ne próbáld megoldani a problémáikat vagy megérteni a múltjukat. Csak adj nekik egy kis helyet a szívedben, ahol töltődhetnek és gyógyulhatnak.

Ludányi Bettina

Szenvedélye az írás, teljesen kitölti az életét. Főállásban újságíróként és marketing-szövegíróként dolgozik, másodállásban pedig regényeket ír. Ha nem a laptop előtt üldögél egy kávéval a kezében, akkor rendszerint utazik, hogy újabb tapasztalatokat gyűjtsön. Ugyanakkor imád a családjával lenni, pihenni és persze olvasni.

  • 1

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *