LOADING

Type to search

Budapest Inspiráció Karácsony

Lontai Léna: Jégbe zárt üzenetek

Share

Hirtelen köszöntött ránk a sötét, és a kertvárosban szállingózni kezdett a hó. A lágy szélben keringőztek a hópihék, elmosódó csillagszóróvá változtatták a fényt. A hódunyha álmos tompaságba burkolta Budapest zaját.

Az első hó kicsalogatta az embereket. Szemközt Satya a családjával hóembert épített, mellettünk Krisz ritmusosan lapátolta a havat. A férjem átölelt, úgy andalogtunk a hóban, reccsent a hó a lábunk alatt.

Tóth bácsi is kint volt, Einsteinéhez hasonló haja lebegett a szélben, és hópelyheket nézegetett a kézfején. Valami különleges szemüveg díszelgett az orrán.

– Jó estét! Hát maga mit csinál? – kérdezte a férjem.

– Ezek jégbe zárt üzenetek.

Kinyílt Tóth bácsiék ajtaja, és a felesége kedvesen így kiáltott:

– Jánosom, gyere be, megfázol!

A kisöreg, mintha meg sem hallotta volna.

– Mit üzennek? – kérdezte a hozzánk csatlakozó Krisz.

– Fiam, ezt neked kell megfejtened.

A beszélgetés odavonzotta Satyáékat is, és a pisze orrú csöppség az apja felé fordult:

– A hópelyhek tudnak beszélni?

Tóth néni is kijött óvatosan:

– Te habókos öregember! Mivel szédíted ezeket a fiatalokat? Vegyél fel kabátot, aztán beszélj a hópihéiddel!

Az öreg megpuszilta az asszony homlokát. Lassan visszaindult a házukba, de útközben visszafordult:

– Nem beszélnek, akkor könnyű lenne. Ezek jégbe zárt üzenetek! – kacsintott rá a pici lányra.

Elgondolkodva néztük, ahogy becsukják maguk mögött az ajtót.

***

Még az a tél elvitte őt. Mosollyal az arcán szenderült álomba.

Ismét beköszöntött a kuckózós sötét, és egy új könyvet olvasok. Belekortyolok a teámba, és ahogy kinézek az ablakon, látom, hull a hó. A férjemmel összemosolygunk, és már öltözünk is.

De ja vu érzésem támad. Krisz havat lapátol, Satyáék hóembert építenek, mi megállunk Tóth bácsiék háza előtt. A szomszédaink csatlakoznak hozzánk, Tóth néni is kicsoszog.

– Mire gondolhatott? – kérdezem, miközben a kergetőző hópelyheket nézem.

– Nincs két egyforma ember, lássuk meg mindenkiben a szépet – mondja Krisz.

Tóth néni mosollyal az arcán megszólal:

– János bátyátok azt mondogatta, kilencvennyolc évesen betelt az élettel, jó lesz megpihenni. Hitt a feltámadásban.

Ahogy elnézem a többiek arcát, mind szeretnénk bízni abban, hogy találkozunk még vele. A férjem csóválja a fejét:

– Igaza volt, nem egyetlen üzenetet rejtenek. Mindenkinek mást mondanak.

Rácsodálkozom a hópelyhekre. Kinyújtom a kezem, várom, hogy rám szálljon egy szépség. Nekem vajon mit üzennek?

Vendégszerzőnk: Lontai Léna

Könnyező liliomok című könyvét keresd online, vagy a könyvesboltokban!

Tags:

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *