LOADING

Type to search

Ez+az

Borsa Brown: Légy(ott) Isztambulban

Share

Ma, Borsa Brown vendégszerzőnk izgalmas és pikáns regényrészletét olvashatod el.

“Pár perc alatt összevarrja a sebet, majd lefedi. Átköti, és végre lejjebb ereszti a lábam.
– Kész. Most pedig fel kéne feküdni arra az ágyra – bök a szemével egy tologatható fekvőhelyre.
– De minek?
– Be kell adnom egy tetanuszt – áll föl, miközben a lábamat átteszi egy másik székre.
– A tetanuszhoz nem kell lefeküdni.
– Rendben. Ezen nem veszünk össze. Eléggé sietek, úgyhogy akkor próbáljon meg felállni!
Elfordítja a székemet kissé a fal felé, amire egy kapaszkodót erősítettek.
Amikor már állok, odébb gurítja a széket, ismét fecskendőt vesz elő, felszív valamit, majd hozzám sétál.
– Húzza föl a szoknyáját!
Úgy teszek, mintha a kapaszkodásra kéne koncentrálnom, pedig cseppet sem okoz gondot az állás. Arra számítok, hogy itt hagy, és majd az asszisztensnő beadja az injekciót.
A szemembe nézve ismétli:
– Húzza föl a szoknyáját, kérem!
Legalább most megkért.
Jó, jó. Tudom, hogy orvos, de képtelen vagyok elvonatkoztatni attól, hogy igenis férfi, és látom, hogy néz rám.
Kizárt, hogy felhúzom a szoknyámat!
Morcossá válik a tekintete, ezért megmarkolom az anyagot, és a lábam közé bevezetve, felhúzom a combomon. Egy ideig mozdulatlanul áll, majd anélkül, hogy a feje is billenne, a szemét rám emeli.
– Tudja, hova kell adni a tetanuszt, igaz?
Naná. Fenékbe.
Nem vár válaszra, megfogja az anyagot. Mielőtt megmozdítaná a szoknyámat, felém fordítja az arcát. Kicsi közöttünk a távolság, leheletének melege simogatja az arcomat.
– Szabad?
Most arra kér engedélyt, hogy felhúzhassa?
Bólintok.
Nem lacafacázik, egészen a csípőm fölé sodorja az anyagot.
Ráadásul egy gagyi sportalsó van rajtam…
– Remek. Haladunk. Kicsit előrébb dőlne?
Könyörgöm… Még pucsítsak is?
Most már tényleg az az érzésem, hogy szórakozik velem. A testem előredöntöm, szinte ráfekszem az alkaromra, amin támaszkodom. Elképzelem a pózomat, és azt hiszem, nagyon, de nagyon régen szégyelltem már magam ennyire. Ő ellép mellőlem, mögém kerül, a tarkómat simogatja a levegő, amit kienged a dicséret közben.
– Tökéletes. Jól csinálja…
Na jó, ez már nem a doki hangja!
Határozatlannak még csak-csak határozatlan vagyok néha, de nem vagyok hülye. Felismerem, ha valaki flörtöl, és ő most inkább férfi, mint orvos.
Lefújja a tomporomat az érzéstelenítő spay-vel, mire összerezzenek. Váratlanul belém szúrja a tűt, megborzongok, elengedem a kapaszkodót, ki akarok egyenesedni, de a keze abban a pillanatban az enyémre simul, a teste pedig szó szerint rám fekszik.
Azt a kurva! Ez már szexuális zaklatás!
És egy hangom sincs!
Szedd össze magad, ne legyél közönséges!
– Elnézést, hogy lefogom, de volt egy olyan érzésem, hogy a rugdosódás után most az ütlegelés jönne, ezért megelőztem – céloz arra, hogy a vizsgálat elején olyat rándult a lábam, hogy belerúgta.
A szája szinte súrolja a fülcimpámat, egyrészről felháborító, másrészről viszont azt kérdezem magamtól: kellemetlen?
Hát nem…
A lábamat most varrták össze, beinjekcióztak, bennem meg túlteng a szexuális vágy. Nevetséges és rémisztő.
Miért van rám ilyen hatással?
Ez a férfi bizony kikezdett velem.
– Minden beteggel ilyen közvetlen?
– Ez maradjon az én titkom – lép hátrébb.
Egymás szemébe nézünk, megszűnik az idő és a tér. Már nem is emlékeztem, milyen, amikor így néz rám egy férfi. A vérem zubogva zakatol a fülemnél, és mindenemet feltüzeli. Elhalt részek kelnek életre bennem. A szívem nem ismert ritmusra vált, a gyomrom pedig bukfencet vet.
Leengedem a szoknyát, az sem érdekel, ha kicsit véres lesz, de nem akarok tovább úgy ácsorogni, hogy az injekció helyét szorongatom.
– Készen vagyunk?
– Hát… Én kész vagyok, az biztos… – mosolyodik el.”

 

Borsa Brown Légy(ott) Isztambulban című regényét itt rendelheted meg!

 

Tags:

You Might also Like

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *