LOADING

Type to search

Inspiráció

Levél a férfinak, aki nem szeretett eléggé…

Share

Nem egyik pillanatról a másikra estem beléd, hanem fokozatosan. Az apró dolgokat szerettem meg benned. A mosolyodat, miközben csókoltál. A tekintetedet, amikor úgy néztél rám, mintha el sem hinnéd, hogy az életed része vagyok. Vagy azt, amikor álomittasan felém fordultál és átöleltél. Magadhoz húztál és az arcodat a hajamba fúrtad.

Együtt nevetni… ez volt a kedvenc elfoglaltságom veled. Imádtam az együtt töltött pillanatokat. Meg sem fordult a fejemben, hogy vége szakadhat. Az meg pláne nem, hogy ilyen módon. Én azt éreztem, soha nem tudnám összetörni a szívedet, mert az a legszebb benned. Te azonban talán máshogy vélekedtél erről.

Emlékszem arra a napra, amikor felfedted a gyengeségeidet. Elmondtad, hogy voltál már hűtlen. Nem ijedtem meg. Egy kicsit sem. Úgy éreztem, velem másképp lesz, hiszen őszinte voltál. Az ember nem mond ilyet a nőnek, akit szeret, ha őt is át akarja verni, nem igaz? Én így gondolkodtam. Tiszteltem benned, hogy megnyíltál nekem, és igyekeztelek úgy elfogadni, ahogy vagy – a múltban hozott hibás döntésekkel együtt.

Biztos voltam benne, hogy én vagyok számodra az igazi. A nő, aki minden pillantásával emlékeztet, milyen csodálatos férfi vagy. Tudom, hogy az élet néha nem ezt közvetítette feléd, de én minden porcikámmal így tettem.

Aztán hirtelen… valami megváltozott.

A hosszú, érzelmes üzeneteket felváltották a gyors, összedobott válaszok. A hívásokat az üresség és a hallgatás. Úgy éreztem, már nem vagyok olyan fontos, mint eddig voltam. Valami elmúlt, valami megváltozott. Nem akartam hinni a szememnek. Továbbra is kerestelek, mert szerettem volna veled lenni. Amikor válaszoltál, és együtt voltunk, minden jó volt. De már nem olyan.

Kár, hogy hitegettem magam. Kár, hogy nem láttam meg hamarabb a vörös zászlókat. Vagyis láttam őket, csak nem akartam tudomást venni róluk. Mondanám, hogy túlságosan bíztam, de valójában nem erről van szó. Becsaptam magam, ez a helyzet. Könnyebb volt, mint szembenézni a valósággal: lett valaki, aki fontosabb, mint én.

Azt hittem, szeretsz annyira, hogy ezt elmondd. De nem tetted. Nekem kellett rájönnöm, és véget vetni a kapcsolatnak, amiben már nem ketten voltunk benne… Te nem tiszteltél eléggé ahhoz, hogy megtedd. Mi értelme volt hát akkor őszintének lenni? Mi értelme volt megnyitni a szíved és hagyni, hogy én is megtegyem?

Annyira utáltalak emiatt. És annyira utáltam magamat is, amiért hagytam… De idővel rájöttem, hogy a hibáztatás nem visz előre. Sőt, inkább csak hátráltatja a gyógyulást. Szeretnék továbblépni és végre tényleg boldog lenni.

Nem fogok félni a jövőtől, és bízom abban, hogy hamarosan képes leszek újra megnyitni a szívem a szerelem előtt.

Ludányi Bettina

Szenvedélye az írás, teljesen kitölti az életét. Főállásban újságíróként és marketing-szövegíróként dolgozik, másodállásban pedig regényeket ír. Ha nem a laptop előtt üldögél egy kávéval a kezében, akkor rendszerint utazik, hogy újabb tapasztalatokat gyűjtsön. Ugyanakkor imád a családjával lenni, pihenni és persze olvasni.

  • 1

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *