LOADING

Type to search

Inspiráció

Brutálisan őszintén arról, miért hagyja el a nő a férfit …

Share

Mindkét félnek nehéz, ha egy kapcsolatnak hirtelen vége szakad. A „miért” kérdés folyton ott van a levegőben, és mintha nem lenne rá válasz. Pedig van. Olykor talán túl sok is. Összeszedtünk néhány okot, ami magyarázatul szolgálhat.

  1. Elege van az alábecsülésből. Tele a padlás a folytonos kioktatással és „rugdosással”. Egyszerűen vége.
  2. Szeretett volna időt tölteni veled, de te valahogy sosem értél rá. Továbbra is csak magaddal voltál elfoglalva, ő pedig ezt nem bírta tovább.
  3. Millió esélyt adott neked, de mindig eljön az utolsó. Próbált beszélni veled, figyelmeztetett, te mindig megígérted, hogy több energiát raksz bele kettőtökbe, de aztán nem lett belőle semmi.
  4. Küzdött a figyelmedért. Pedig ennek magától értetődőnek kellene lennie.
  5. Lemondott rólad, mert minden fontosabb volt számodra, mint ő. A listád legvégén állt, soha nem volt időd rá. Minden mást előtérbe helyeztél, ami miatt azt élte meg, hogy ő nem elég fontos számodra.
  6. Az volt az érzése, hogy már nem vagy oda érte. És igaza lett. Valami megváltozott.
  7. Magától értetődőnek vetted a jelenlétét, és nem tisztelted őt. Figyelmen kívül hagytad az érzéseit, sőt talán szándékosan nem akartad látni, hogy van.
  8. Nem tudott már megbízni benned. A szavaid és a tetteid nem álltak egyensúlyban. Mindkettő üres volt…
  9. Elhagyott, mert már teljesen egyedül volt a kapcsolatban.
  10. Idegenek lettetek. Hiába éltetek együtt, mintha egy szakadék két peremén álltatok volna. Nem voltál ugyanaz a férfi, akibe beleszeretett.
  11. Elment, mert már nem tudta elrejteni a könnyeit. Nem bírta elviselni, hogy ennyire figyelmen kívül hagyod.
  12. Nem tudta elviselni, hogy mindenért őt hibáztatod. Mintha egyedül lenne benne a kapcsolatban, és mindenről ő tehetne. Pedig kettőtök felelőssége minden.
  13. Elment, mert már nem volt boldog. A mosoly az arcán hamis volt. A lelkesedés és az élni akarás már rég eltűnt.
  14. Belefáradt a sok veszekedésbe, vitába és ellentétbe.
  15. Rájött, hogy a szerelme egyirányú utcába vezeti. Rég nem kettőtökről szólt már ez a kapcsolat. Sőt, tulajdonképpen semmiről sem szól már. Ezért úgy döntött, hogy nincs értelme folytatni… Így elment…

Egy kapcsolatot mindkét fél megmenthet, ha még érdemes dolgozni rajta. Nagyon fontos, hogy beszélgessetek, amíg tudtok és van miről. Amikor azonban bármelyik fél úgy érzi, hogy boldogabb a másik nélkül, akkor menni kell.

Tags:
Ludányi Bettina

Szenvedélye az írás, teljesen kitölti az életét. Főállásban újságíróként és marketing-szövegíróként dolgozik, másodállásban pedig regényeket ír. Ha nem a laptop előtt üldögél egy kávéval a kezében, akkor rendszerint utazik, hogy újabb tapasztalatokat gyűjtsön. Ugyanakkor imád a családjával lenni, pihenni és persze olvasni.

  • 1

You Might also Like

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *