Kaptunk egy olvasói levelet, és mivel érdekes szempontot fogalmazott meg az egyedüllétről, így közreadjuk. “Valójában mindig is szerettem megválasztani a saját időmet. Már gyerekkoromban is feszengtem, ha a szüleim olyan társaságba vittek, ahol nem éreztem ...
Hajlamosak vagyunk szomorúan tekinteni azokra, akik (ilyen vagy olyan okok miatt) társ nélkül élig az életüket. Pedig… lehet, hogy boldogabbak mint azok, akik kényszerkapcsolatokba menekülnek… Íme kilenc dolog, ami neked egyedül is megy, és ami ...
Még akkor is, ha a környezetemben felbukkanó “majdnem” kapcsolatok egyikét sem irigylem, néha nagyon nehéz az egyedüllét. Szerencsés vagyok, hogy tudom a dolgok jó oldalát nézni, és többnyire megtalálom a jót és szépet mindenben. Azokban ...
Mielőtt randizunk, nem árt ha tudsz néhány dolgot rólam. Remélem megérted…
A megszerzett boldogságomat, azt, hogy boldogulok egyedül, bármi is történjék nem adom fel semmiért, és senkiért.
Manapság, amikor minden arról szól, hogyan legyünk népszerűek és hogyan legyen minél több követőnk, üdítő változatosságot jelent egy művész, aki képes megragadni a szépséget az egyedüllétben is.
Nem az a fajta lány vagyok, akibe beleszeretsz. Nem az a fajta lány vagyok, akit hazaviszel bemutatni a szüleidnek. Nem az a fajta lány vagyok, akivel eltervezed a jövődet.
Ebben a szenzáció- és örömhajhász világban vajon bevallhatjuk-e, ha olykor szomorúak, magányosak, sőt; egyenesen depisek vagyunk? Vagy csak a boldogságnak van létjogosultsága? Én bevállalom: elfáradtam.
