Mai vendégszerzőn Bihary Péter. Fogadjátok sok szeretettel novelláját! – Él még? -kérdezi a legkisebb lányom őszinte aggodalommal a hangjában. – Szerintem igen. -válaszolom és csak reménykedem benne, hogy igen. Tudom nincs rajtam kívül ember a ...
Hirtelen köszöntött ránk a sötét, és a kertvárosban szállingózni kezdett a hó. A lágy szélben keringőztek a hópihék, elmosódó csillagszóróvá változtatták a fényt. A hódunyha álmos tompaságba burkolta Budapest zaját. Az első hó kicsalogatta az ...
Még 180 kilométert kell letekernem és otthon vagyunk. Csak éppen szürkület van, alig látok. Még jó, hogy klassz a kocsi, autópályán megy, mint a golyó. Amúgy langyos a forgalom. Egy-egy bucka dob rajtunk idônként, de ...
Tudom, hogy nehéz neked. Öledbe ülök, kezem a tarkódon nyugszik. Nyáréjszaka van. Kókadt fák, poros út, fanyar és keserű az illatod. Nehezen lélegzem be. Tekinteted az enyémet keresi, állom persze.
A nő, akinek nem lehetett, visszajáró vendég volt a körúti játékboltban, és már-már egészségtelenül sokáig töprengett, vajon minek örülne a barátnője gyereke; legyen szó a félévesről, az egyévesről vagy a háromévesről.
Ezen gondolkodnom kell. De várj! Nem, nem kell.
A nő, aki virágos ruhát visel megmutatja az érzelmeit…
Azokon a napokon, mikor maga alatt van, engedd, hogy ahogy a szél törik meg a sziklákon, Ő is összetörhessen a karjaidban. Addig öleld, míg a könnyei le nem csillapodnak.
Történt valami. Valami igazán megfoghatatlan. Valami elképesztően felpezsdítő és kimerítő. Valami megismételhetetlen. Akkor, amikor… aztán nem történt meg többet.
Minden nap elbotlok abban az átkozott gitárban. És közben téged átkozlak. Te hagytad itt. Az meg csak bámul rám egész nap, és hangok nélkül játssza a legkeservesebb dallamot: a hiányodat.
- 1
- 2
- 3
- Következő »
